Vágólapra másolva!
Elismerik, hogy alulbecsülték a Forma-1-gyel járó technikai kihívást, de a nyári szünet után új specifikációjú hajtásláncot kap tőlük a McLaren.

A Honda a nyári szünet után jelentősen továbbfejlesztett hajtásláncot szállít a McLarennek, amire a motorteljesítményt díjazó Spában és Monzában szükségük is lesz. A japán cég Forma-1-es programját irányító Arai Jaszuhisza elárulta, hogy bár nem minden új alkatrész fog elkészülni a Belga Nagydíjra, a továbbiakban versenyről versenyre változtatnak majd a hajtásláncon, kijátszva a maradék hét fejlesztési zsetonjuk egy részét is.

– magyarázta Arai a Honda félidei közleményében. „A jelenlegi szabályrendszer rendkívül hatékony égést követel, ezért át akarjuk alakítani az égésteret, valamint a szívóoldalt és a kipufogórendszer elrendezését is. Emellett a vezérművet is lecseréljük a belső mechanikai súrlódás csökkentése érdekében."

A Hondánál nincs gyárbezárás, a McLaren új motort kap tőlük Forrás: McLaren

„Meggyőződésünk, hogy a hajtásláncunk kompakt elrendezése nagyon versenyképes lesz, azt azonban kezdettől fogva tudtuk, hogy a hőelvezetés terén problematikus. Tisztában vagyunk vele, hogy ez mely részeket érinti, és a szezon második felében új alkatrészekkel fogjuk orvosolni a gondokat, mialatt több lóerőt is szabadítunk fel."

A Honda a turbót és az MGU-H-t egyedi módon a két hengersor közé építette be, amire az adott lehetőséget, hogy radiális helyett axiális kompresszort választottak.

Alulbecsülték a kihívást

Arai „kisebb fordulópontnak" nevezte a Magyar Nagydíjat, amelyen az idén először mindkét McLaren pontszerző helyen ért célba, és Fernando Alonso 5. lett, de elismerte, hogy a Honda visszatérése a vártnál döcögősebben alakult.

„A sport rengeteget változott a McLaren-Honda dicsőséges napjai óta" – utalt az 1980-as évek végére és az 1990-es évek elejére. „A jelenleg használt technológia sokkal bonyolultabb, nehéz jó versenyautót építeni. Számítottunk rá, hogy nem lesz könnyű, de

„Tényleg el sem tudtam képzelni, hogy ilyen technikai kihívások fognak várni ránk, azt az irányt, amit a hajtásláncunkkal választottunk, azonban így is abszolút helyesnek tartom. Muszáj volt radikális megoldásokat alkalmaznunk az élcsapatok legyőzéséhez – a végső célunk továbbra is az, hogy mi legyünk a legjobbak."

A Honda közismerten küszködik az energiagazdálkodással,

és Arai éppen ezt a területet hozta fel példaként a hibrid turbómotorok összetettségére. „Ha az MGU-H-ból energiát akarunk kinyerni, az borzasztóan megterheli a turbót" – mutatott rá. „Amikor pedig a turbó ilyen terhelés alatt van, nem tudja elvégezni az eredeti feladatát, vagyis azt, hogy több levegőt nyomjon a motorba, ami teljesítménycsökkenést okoz. Az egyik alkatrész tehát nem a többivel összhangban, hanem a többi ellen dolgozik."

Arai elismerte, hogy „az ilyen fajta, leálláshoz vezető technikai láncreakcióból több volt, mint vártuk", de azt mondta, „a problémák zömét mostanra megoldottuk, ezért elkezdhetünk előrelépni. A szezon második felét határozottan pozitívabb érzésekkel várjuk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!