Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a korábbi hírekkel ellentétben még nem határozták el, hogy menesztik. A csapat főnöke szerint nincs okuk kapkodni, míg a finn azt reméli, hogy figyelembe veszik a tempóját is, amely sokkal jobb a tavalyinál.

Az elmúlt hetekben egyre több hír érkezett arról, hogy a Ferrari döntött Kimi Räikkönen menesztéséről, és 12 millió euróért kivásárolta a Williamstől Valtteri Bottast. Ez azért tűnt különös lépésnek, mert korábban azt sugallták, hogy Räikkönen a Magyar Nagydíjig kapott időt tőlük a bizonyításra, és a szerződésébe foglalt opció is csak a verseny utáni héten, július 31-én jár le.

Ráadásul miközben Bottas az utóbbi időben nem meggyőzően jobb csapattársánál, a Ferraritól 2013 végén elküldött Felipe Massánál, Räikkönen sokat gyorsult a tavalyihoz képest. Habár tízből csak kétszer rajtolhatott Sebastian Vettel elől, akinél átlagosan 0,354 másodperccel volt lassabb az időmérőkön, és Montréalban, illetve Spielbergben elkövetett két felesleges hibát is gázadás közben, a Brit és a Magyar Nagydíjon kifejezetten erős versenytempót diktált.

Räikkönen pechesnek érzi magát Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Silverstone-ban mindaddig Vettel előtt haladt, amíg az esőben rosszul időzített kerékcseréje miatt hátra nem esett, és a Hungaroringen is tartotta a lépést a csapattársával, csak egy ERS-hiba kiütötte őt a versenyből. Pedig a felkészülése nem volt zökkenőmentes, hiszen pénteken – máig tisztázatlan okokból – letört az autójáról az első vezetőszárny, majd a szombat délelőtti szabadedzésen egy vízszivárgás miatt nem tudta kipróbálni a lágy gumikat.

Így 76 ponttal a Williams két versenyzője közé szorulva csak 5. a világbajnoki tabellán, míg Vettelnek már 160 pontja van.

Nem csak az eredmények számítanak

Ez Räikkönen ellen szól, ő azonban reméli, hogy a Ferrari tekintettel lesz a gyorsaságára és a körülményekre is. Nem tűnne igazságosnak, ha ennyi műszaki hiba és egy olyan verseny után, amelyen nem önhibájából vesztette el a 2. helyet, nem adnának neki több időt, de Räikkönen az Origo GPhírek-nek a Magyar Nagydíj után azt mondta,

„Nem rajtam múlik a döntés, hanem rajtuk” – tette hozzá. „Ők tudják, mit akarnak. Ami most történt, az nyilván csalódás, csakhogy a tavalyi szezon sokkal rosszabb volt. Az idén sokkal gyorsabbá tudtuk tenni az autónkat, de egyszerűen mindig közbejön valami, ezért nem vagyunk képesek hozni a formánknak megfelelő eredményeket.”

Mostanában Allison és Arrivabene is dicsérte Räikkönent Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Habár mondhatjuk, hogy Räikkönen 35 évesen már nem a régi, és a Ferrari jobban járna egy fiatalabb versenyzővel, ő úgy érzi, nem veszett ki belőle a sport iránti szenvedély, csupán túl sok balszerencse sújtja. Ami azt illeti, tényleg nagyobb lelkesedés látszik rajta, mint például egy évvel ezelőtt; talán Vettel érkezésének tudható be, hogy nyitottabb és közlékenyebb is lett.

– jelentette ki. – Megvan, csak folyton becsúsznak hibák, ezért a végeredmény nem az igazi, a tavalyihoz hasonló katasztrófáról azonban szó sincs. Biztosak vagyunk benne, hogy ha tovább dolgozunk, az meg is fog látszani.”

Ezt könnyű a végtelenségig ismételgetni, a Ferrarinak azonban végső soron az eredmények számítanak igazán. Szerencséjükre a konstruktőri 2. helyüket egyelőre nem fenyegeti senki, és Vettelhez hasonlóan Räikkönen is úgy látja, stabilan építkezve a helyes irányba tartanak.

„Most szombaton is akadtak gondjaink, de csapatként egyre hatékonyabbak vagyunk. Úgy tűnik, ha elromlik valami, akkor az az én autómmal történik – vélte. – Ez kellemetlen, de benne van a pakliban. Mit tehetnénk? Tovább próbálkozunk. A jövőm pedig a csapat kezében van.”

Nekik sem sürgős

A Ferrarinál cáfolták, hogy a július 31-én lejáró opció miatt záros határidőn belül ki kell mondaniuk a végső szót Räikkönenről. A csapatot irányító Maurizio Arrivabenének érezhetően elege van a témából, és amikor a Magyar Nagydíj után rákérdeztünk, hogy a nyári szünet alatt meg kell-e hozniuk a döntést, azt felelte: „Ugyan, miért kellene?”

Ilyenkor úszni, hegyet mászni meg bringázni kell, különben mitől lenne szünet?”

A Ferrari vezetőinek legújabb megnyilatkozásai is azt sugallják, hogy

még nem írták le a finnt.

A technikai igazgató, James Allison a múlt héten kijelentette róla, hogy semmivel nem lassabb Vettelnél, csak többet hibázik, Arrivabene pedig a verseny után gratulált Räikkönennek, „aki nagyon-nagyon jól ment”.

„A célunk most az, hogy az autóra összpontosítsunk” – tette hozzá az Origo GPhírek-nek. „A versenyzőkkel foglalkozhatunk később is. Ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy Kiminek ma nagyszerű futama volt.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!