Vágólapra másolva!
A Williams két pilótája, Felipe Massa és Valtteri Bottas is legyőzte a Ferrarikat a silverstone-i időmérőn, a 3-4. helyről indulhatnak a vasárnapi futamon. A finn úgy véli, a futamon is jobbak lehetnek az olaszok autóinál.

Pénteken még nem szerepeltek túl jól a Williams autói hazai pályán, Silverstone-ban. Az időmérőn viszont magabiztos teljesítményt nyújtottak, és a Q2-től kezdve a Ferrarik előtt voltak, végül pedig Felipe Massa vezetésével a 3-4. rajtkockát szerezték meg. Rob Smedley, a grove-iak vezető versenymérnöke kijelentette, nem aggasztotta őket a pénteki halványabb teljesítmény.

„Volt egy házi feladatunk, de az időmérő és a verseny a fontos” – mondta a Sky Sportsnak. „Megpróbálunk a lehető legkevesebb sallanggal haladni előre, leszegett fejjel elvégezzük a feladatainkat, aztán reméljük, hogy a munkánk gyümölcse beérik szombat délután. Most így történt” – engedett betekintést a Williams filozófiájába.

Bottas ezúttal kikapott Massától, de így is elégedett volt Forrás: AFP/Ben Stansall

Smedley kitért arra is, hogy külön foglalkoztak a Copse kanyar ideális bevételével, miután az FIA szombatra szigorította a pályaelhagyással kapcsolatos szabályokat. A brit örömét fejezte ki, hogy nem törölték egyik pilótájuk eredményeit sem, sőt még vizsgálat alá sem vonták őket, mégis gyorsnak bizonyultak az időmérő során.

„Csapatként remek eredmény ez” – nyilatkozta Bottas az időmérő után, hiszen ezúttal alulmaradt Massához képest, aki vele ellentétben mindkét pénteki szabadedzést teljesíthette. A Ferrarival összefüggésbe hozott finn szerint a csapatmunka jól működött a brit istállónál, különösen a gumik teljesítményét kellett javítaniuk, de a szabadedzésekkel összevetve ez sikerült is.

„A lényeg az volt, hogy a gumikat egy körön is működésre bírjuk. Ezen a téren kissé küszködtünk, különösen a hőmérsékletek nem voltak rendben, de végül megoldottuk” – foglalta össze. „Számomra az egész időmérőt az autó balansza határozta meg, mivel mindig egy kicsit más volt. Sajnos a Q3-ban már nem éreztem olyan jónak, mint a Q2-ben, ezért kár, de ilyen az élet, úgyis a holnapi nap számít” – magyarázta a finn, aki a Q2-ben a 2. leggyorsabb volt.

Versenyben a Ferrarikkal

Bottas kiemelte, hogy a beállítások terén elsősorban a futamra fókuszáltak, és megjegyezte, hogy a pénteki etapokat nagyon kiegyensúlyozottnak találta. „Mivel senki sem fog sokszor kiállni a bokszba, úgy érzem, előnyben vagyunk a Ferrarihoz képest” – mondta. Ezzel csapattársa, Massa is egyetértett, aki „nagyon fontos napnak” minősítette a szombatot.

„Összehoztam egy fantasztikus kört a végén, és kissé meg tudtam javítani (Bottas) köridejét, úgyhogy nagyon boldog vagyok” – mondta. „Mindkét autónkkal a Ferrarik elé tudtunk kerülni, és remélem, hogy ez holnap is így marad. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit ma elértünk, így már a holnapra koncentrálhatunk” – összegzett a brazil.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!