Vágólapra másolva!
A Forma-1 Stratégiai Munkacsoportja megszavazta, hogy az új motorszállítók eggyel több hajtáslánccal gazdálkodhassanak a szezonban, mint a többiek. Ez a McLaren versenyzői számára valamelyest könnyebbséget jelent.

Fernando Alonso és Jenson Button büntetés nélkül kapnak egy extra hajtásláncot 2015-re, miután a Forma-1 Stratégiai Munkacsoportja szerdán, Biggin Hillben tartott ülésén megszavazta, hogy az első szezonjára minden új motorgyártó a többieknél eggyel bővebb keretből gazdálkodhasson. Az FIA közleménye szerint ez az idén, visszamenőleg érvényes lesz a Hondára is.

2015-ben elvileg már mindenkinek csak négyet szabadna felhasználnia a hajtáslánc hat eleméből: a belsőégésű motorból, a turbófeltöltőből, az MGU-H-ból, az MGU-K-ból, az akkumulátorból és a vezérlőelektronikából. Amikor valakinek az autójába a kereten felül egy újabbat szerelnek be, 10 illetve 5 hellyel hátrasorolják a rajtrácson.

A McLarenek kevesebb büntetéssel vészelhetik át a szezont Forrás: McLaren

A McLaren számára némi könnyítést jelent a Stratégiai Munkacsoport által elfogadott szabálymódosítás, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy már mindkét versenyzőjük túllépte a keretet: Button még két fordulóval ezelőtt, Kanadában, Alonso pedig legutóbb, Ausztriában, ahol a brit a turbófeltöltőből és az MGU-H-ból már a hatodikat kapta meg. Ezen a hétvégén mindkettejük autójában kicserélnek pár hajtáslánc-elemet, de a csapat tervei szerint használtakra, úgyhogy büntetést nem kapnak érte.

Az extra motor most még egyébként sem áll a rendelkezésükre,mert a módosítást a jövő héten jóvá kell hagynia az F1 Commissionnek, majd az FIA Motorsport Világtanácsának is. Mivel az idény felénél sem tartunk, a McLaren pilótáinak így is számolniuk kell további büntetésekkel – csak (összesen 35 rajthellyel) kevesebbel, mint eddig gondolták.

Az FIA közleménye szerint

a Stratégiai Munkacsoport rábólintott a motorok felhasználásával kapcsolatos büntetések „teljes felülvizsgálatára" is,

miután Ausztriában sokan kifogásolták, hogy Alonsónak és Buttonnak a hátrasoroláson túl még a versenyre is maradt büntetése a jelenlegi rendszer értelmében.

Mindkét autón új aero-csomag

Az Osztrák Nagydíjon még csak Alonso autóját szerelték fel az új alkatrészekkel – amelyek jó része aztán összetört a Kimi Räikkönennel történt ütközés során –, Silverstone-ra azonban már mind ő, mind Button megkapja a frissített orrkúpot, első és hátsó vezetőszárnyat, valamint padlólemezt.

Alonso a spielbergi időmérőn csak 1 tizeddel volt gyorsabb a régi csomagot használó Buttonnál, ennek ellenére úgy érezte, az újítások révén a csapat előrelépett.

"mert miután sorozatban négyszer kiestem, szeretném megpillantani végre a kockás zászlót" – mondta a spanyol a Brit Nagydíj előtt. „Ha ez sikerül, kiderülhet, hogy mennyire vagyunk ütőképesek valójában. Erre kell megtudnunk a választ a hétvégén."

A régi hajtáslánc-elemek miatt a McLaren a silverstone-i szabadedzéseken kénytelen spórolni a kilométerekkel, de Alonso reméli, hogy a szezon második felében a csapat teljesítménye látványosan javulni fog. „Mi minden lépéssel 5-8 tizedet nyerhetünk körönként, míg a dobogóért harcoló csapatok kéthetente legfeljebb 1 tizedet" – mutatott rá. „Szerintem a második félidőre és jövőre sokkal közelebb fogunk kerülni az élmezőnyhöz."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!