Vágólapra másolva!
Na persze csak a maga módján, de jól kiosztotta a szerződéséről cikkező újságírót az Osztrák Nagydíj előtt. Kiderült, pontosan mi okozta a montreali megpördülését.

Mulatságos jelenet játszódott le a Ferrari motorhome-jában, amikor Kimi Räikkönen felkapta a vizet, és kiosztotta az olasz csapathoz talán legközelebb álló Gazzetta dello Sport újságíróját az Osztrák Nagydíj előtti csütörtök délután tartott sajtóbeszélgetésen.

Räikkönennek nem tetszett, hogy fizetéscsökkenésről írnak a lapok Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Miután egy újságíró rákérdezett, hogy van-e igazság a sztoriban, amely szerint jövőre akkor tarthatja meg az állását a Ferrarinál, ha hajlandó belemenni egy pontarányos fizetésbe, Räikkönen azt válaszolta, ő is olvasta ezt az újságban – de rákérdezett, hogy „ki írt ekkora marhaságot?! Itt van?" Némi hezitálás után bátortalanul jelentkezett is az olasz sportnapilap újságírója, majd az alábbi párbeszéd zajlott le közöttük:

- Gőzöd sincs a szerződésemről, de azért mindenfélét írogatsz róla.
- Tényleg nem ismerem a szerződésedet, mert nem láttam.
- Szóval amit írogatsz, nem is igaz.
- Talán.
- Lehet, hogy érdemes lenne elkezdened értelmes dolgokat írni.
- Azt írjuk meg, amit elmondanak nekünk.
- Hát, ezt kétlem, de nem érdekel.

Räikkönen egyébként különösebben nem bosszantotta fel magát, és végig a jól ismert hamiskás mosollyal, a hangját fel sem emelve válaszolgatott az újságírónak. Leszögezte azt is, hogy "ha nem maradok a Ferrarinál, nem megyek semmilyen másik csapathoz. Ennyire egyszerű. Srácok, ti többet pörögtök ezen, mint én." Räikkönen azt sugallta, hogy a csapatnak van opciója rá.

A montreali megpördülésre nem számíthatott

A finn versenyző a két héttel ezelőtti Kanadai Nagydíjon azért vesztette el a biztosnak tűnő dobogós helyet honfitársával, Valtteri Bottasszal szemben, mert a bokszból kivezető körében megpördült a hajtűkanyar közepén – szinte pontosan ott, mint tavaly. A csapat utóbb megerősítette, hogy ez nem az ő hibája volt, és Räikkönen az Origo GPhírek kérdésére a Red Bull Ringen elmagyarázta: egy beállítás nem működött rendeltetésszerűen.

„Szabályok rögzítik, hogy ilyenkor mit csinálhatunk, és mit nem" – mondta. „A rajtokhoz és a bokszkiállásokhoz különleges beállításokat használunk, amelyek az FIA előírásai szerint 90 másodperc után, mindenképpen maguktól állnak vissza az alapállapotba, teljesen mindegy, hogy mi mikor kapcsoljuk ki."

A Ferrari semmit sem tehetett Räikkönen megpördülése ellen Forrás: AFP/Clive Mason

A probléma az volt, hogy a normális motorbeállítás nem akkor és nem úgy állt vissza, mint amikor és ahogy kellett volna, ezért amint Räikkönen rálépett a gázra a hajtű kijáratánál, a nyomaték hirtelen rendellenesen megnőtt. „A procedúra amúgy pontosan olyan volt, mint amit minden egyes pályán, minden egyes rajtnál és bokszkiállásnál használunk" – árulta el Räikkönen. „Már tudjuk, hogy mi okozta a bajt, és megtesszük, amit lehet, hogy a jövőben csökkentsük a kockázatát, de a szabályok behatárolják a lehetőségeinket. Mindenesetre tisztába jöttünk vele, hogy bizonyos pályák bizonyos kanyarjaiban ez történhet, úgyhogy ezentúl óvatosabbak leszünk."

Bízik a Ferrariban

Hosszú egyeneseivel, meredek emelkedőivel, de nem különösebben tempós kanyarjaival a Red Bull Ring a montreali Circuit Gilles Villeneuve-hoz hasonlóan erőpályának számít, ezért Spielbergbe is a Mercedes érkezett a favoritként. A Ferrarira itt még a Williams is fenyegetést jelenthet, a maranellói istálló azonban Kanadára továbbfejlesztette a motorját, s mivel ott nem derült ki, hogy ezzel mennyit nyertek valójában, az Osztrák Nagydíj előtt még bizakodhatnak, hátha csökkent valamelyest a teljesítménydeficitjük.

A Red Bull Ring a kör 60 százalékában padlógázos, és a sok emelkedő is nagy hangsúlyt helyez a motorokra. Az alacsony légnyomás megdolgoztatja a turbót Forrás: Farkas Péter - Origo

„Ez ugyanaz a motor, mint az előző versenyen, ahol a várakozásainknak megfelelően működött. Megadta, amit vártunk tőle" – mondta Räikkönen az Origo GPhírek-nek. „Az egész csomagunk viszont összességében még elmarad a Mercedesétől, bár nem vészesen. Kanadában jó volt a versenytempóm, de a megpördülésem miatt be kellett iktatnunk egy extra bokszkiállást, úgyhogy az eredmények nem árulták el a teljes igazságot."

Räikkönen úgy vélte, a Ferrari „többé-kevésbé ott lesz a szeren" a hétvégén, ám ebben majd csak a pénteki szabadedzések után lehetnek teljesen biztosak.

- utalt vissza Montrealra. „Az egész csomagnak kell jónak lennie a győzelemhez, de szerintem eddig elég szépen fejlődtünk. Sajnos az ellenfeleink is, úgyhogy tovább kell dolgoznunk ugyanígy. Egyik versenyről a másikra nem fogunk nagyot ugrani, idővel azonban eljutunk oda, ahová szeretnénk."

Egyetértett csapattársával a Montrealban egy motorhiba és egy büntetés miatt a mezőny végéről rajtoló Sebastian Vettel is. „Ha minden jól megy, itt még tovább csökken a hátrányunk, különösen az időmérőn" – jelentette ki. A Ferrarinak ebben akár az időjárás is a segítségére siethet, csütörtökön ugyanis hol eleredt, hol elállt az eső Spielbergben, és az előrejelzések szerint a hétvégén is így lesz.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!