Vágólapra másolva!
A brazil autója már a rajt után defektet kapott, így esélye sem volt Monacóban értékelhető eredményt elérni. Valtteri Bottasnál nem vált be a taktika, és a Safety Car sem játszott a kezére.

Viszontagságos edzések után a Monacói Nagydíjon sem sikerült csodát tenniük a Williams versenyzőinek, akik csak a 14-15. helyen értek célba, és egy pillanatig sem volt esélyük pontokat szerezni a hercegség utcáin. Olyannyira, hogy Felipe Massa már a verseny legelején jelentős hátrányba került, amin a táv vége felé bejövő Safety Car sem tudott segíteni.

„Az én versenyem tulajdonképpen már az 1-es kanyarban véget ért, miután egy másik autó nekem ütközött, és az abroncsaim, valamint az első szárnyam is megsérült” – foglalta össze Massa, aki a defekt és a kerékcsere miatt a mezőny végére tért vissza. „A futam további részét a kék zászlók nézegetésével töltöttem, mivel az autó az egész hétvégén nem hozta a megszokott teljesítményt.”

Bottas vasárnap beleszürkült a mezőnybe - katt a galériáért! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A rajtnál még Massa táplálhatott vérmesebb reményeket, mivel Valtteri Bottas szombaton már a Q1-ben kiesett, és csak a 16. helyről rajtolhatott. Az ő alternatív taktikája sem vált be, és úgy vélte, „mindent megpróbáltunk a pontszerzés érdekében, de az a tempónk miatt nem volt lehetséges.”

„Két kiállásos stratégiával kísérleteztünk, ami nem igazán vált be, mert a Safety Car pont rosszkor jelent meg. Sok pozitívumot nem tudunk levonni a hétvégéből, de a szenvedésünk okát megérthetjük” – tette hozzá .

Egyszeri kisiklás lehetett

Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke és a pilóták is egyetértenek abban, hogy a Kanadai Nagydíj, és az ausztriai futam – ahol tavaly egyedüliként az időmérőn le tudták győzni a Mercedeseket – jobban fekszik majd az autójuknak.

„A mai verseny nem alakult nagyszerűen, de ezen nem rágódhatunk túl sokáig, mert lemaradásban vagyunk” – mondta a brit. „Mindent át kell tekintenünk, ami itt nem működött a beállítások és az autóból kinyert teljesítmény terén. 2016-ban nem térhetünk így vissza, megismételni ezt a (gyenge) szereplést. Most viszont a következő három versenyre kell koncentrálnunk. Jelentős fejlesztések jönnek, Kanadában erősebben vágunk majd vissza.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!