Vágólapra másolva!
A Red Bull ausztrál versenyzője megszerezhette volna a 3. helyet, ha a csapat hibájából nem rossz motor üzemmódban kezdi meg a gyors körét. A Red Bull ennek ellenére idei legjobb edzéseredményét produkálta, mivel még Danyiil Kvjat is befért a legjobb ötbe.

Daniel Ricciardo csalódottan zárta a Monacói Nagydíj időmérő edzését annak ellenére, hogy idei legjobb rajthelyét sikerült megcsípnie a 4. hellyel. Az ausztrál versenyző úgy érzi, simán megszerezhette volna a 3. helyet is, ha nem értik félre egymást a csapattal. Ricciardo ugyanis úgy kezdte meg az utolsó gyors körét a Q3-ban, hogy az autójában a Renault hibrid hajtáslánc nem volt a legerősebb állásban, emiatt már az első szektorban 0,2 másodpercet vesztett, ami nélkül pont befért volna a 3. helyen végző Sebastian Vettel elé.

Daniel Ricciardo ezúttal a Ferrarikat is megverhette volna Forrás: Red Bull Racing

„Úgy tűnik, nagyon szerencsétlen voltam. A harmadik helyen kellett volna végeznünk, ez biztos. Nem azért vesztettük el, mert elfékeztem magam, vagy valami hasonló. Úgy kezdtük meg a kört, hogy nem volt meg a maximális erő a kocsiban. Ez annak az eredménye, hogy félreértettük egymást a csapatommal, és már az első kanyar előtt vesztettem 2 tizedmásodpercet. Pont erre a 2 tizedre lett volna szükségem a 3. helyezéshez, ezt az időt ajándékba adtuk a többieknek” – nyilatkozta a tavaly három futamgyőzelmet arató pilóta.

Ritka baki történt

„Azt hittük egy másik motor üzemmódban vagyunk, pedig nem, és amikor arra utasítottak, hogy hajtsam végre a szokásos átkapcsolást, pont azzal kerültünk át a rossz üzemmódba. Már a kör elején éreztem, hogy gyenge az autó, ekkor jöttem rá, hogy mi történt. Visszakapcsoltam, de már késő volt” – panaszkodott.

„Általában a 16-os kanyarnál szokták megmondani, hogy melyik motor üzemmódot válasszam, ami elég időt hagy a változtatáshoz. De ezúttal az utolsó előtti kanyarban jött az utasítás, a Rascasse után, rögtön odanyúltam a kapcsolóhoz, de a kigyorsításnál már éreztem, hogy nincs meg a kellő erő a kocsiban.”

„Emiatt csalódott vagyok, mert egy jó eredmény helyett elérhettem volna egy igazán remeket is. Holnap megpróbálok rakéta módjára kilőni, hogy kihozzam a lehető legtöbbet ebből a rajtpozícióból. Ez a legutolsó helyszín, ahol az ember odaajándékozna egy rajthelyet az ellenfeleinek” – tette hozzá.

Nehéz volt a gumik felmelegítése

Ahogy a többi versenyző, Ricciardo is küszködött a gumik megfelelő hőmérsékleten tartásával. „Ezért küszködtem annyit az időmérőn. Még a Q3-ban is azt gondoltam, hogy pokoli módon kell erőlködnöm, hogy a gumik megfelelően működjenek. Két felmelegítő kört is mentünk, de ezzel együtt sem tűnt úgy, hogy az abroncsok magukra találtak, és megfelelő lett volna a tapadásuk. Trükkös volt. Ha munkára tudtuk volna őket bírni, még sokkal versenyképesebbnek bizonyulhattunk volna, úgy tűnik, ez a jelenlegi gyengeségünk” – vallotta be az ausztrál.

Kockáztatni fog a versenyen

„Jó helyzetben vagyunk a támadáshoz. Kockáztatni fogunk. Szép dolog persze a pontszerzés, de ha az ember a negyedik hely és a dobogó között választhat, akkor persze az utóbbi mellett döntene. A negyedik hely nem izgat különösebben. Valahogy megpróbálunk felállni a dobogóra. Mindig nehéz itt taktikázni, mivel csak egyszer állunk ki a bokszba kereket cserélni, de talán pár esőcsepp vagy valami összekuszálja majd a versenyt, és akkor a jó helyen kell majd lennem, hogy ezt kihasználjam” – fejezte be az időmérő értékelését Ricciardo.

A pálya vonalvezetése segíti a Red Bullt

Ricciardo úgy érzi, a jó időmérős eredmény elsősorban az utcai pálya speciális vonalvezetésének tulajdonítható. „A maximális leszorítóerős beállítással mehetünk, nem kell feláldoznunk a balanszból azért, hogy nagyobb legyen a teljesítményünk. Ez a pálya természetéből adódik, de az is hozzájárul, hogy én is szeretek itt menni” – fejezte be az ausztrál.

Ricciardo csapattársa, Danyiil Kvjat ezúttal felnőtt a csapattársa szintjére, és idei legjobb edzéseredményét érte el az 5. hellyel. Ezzel bizonyított a csapat főtanácsadójának, Helmut Markónak, aki nemrég kritizálta az orosz versenyzőt a gyenge eredményei miatt. „Ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor végre igazán magabiztosan éreztem magam az autóban, ez nagyon fontos volt. De sok pozitívumot említhetnék a kocsi viselkedésével kapcsolatosan is, tehát már abban a helyzetben vagyunk, ahonnét el lehet indulni, és lépéseket lehet tenni előre” – nyilatkozta az elégedett Kvyat.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!