Vágólapra másolva!
Az elmúlt másfél évben megszokott eredményektől messze elmaradt a Williams teljesítménye a monacói időmérőn, de Felipe Massa így is pontszerzésre tör a vasárnapi futamon. Valtteri Bottas szerint számítottak a küszködésre.

Valtteri Bottas már a Q1-ben kiesett, és csak a 16. helyről rajtolhat a Monacói Nagydíjon, Felipe Massa pedig csak a 12. kockából indulhat az idei első utcai futamon, miután a Williams alaposan alulteljesített a szombati időmérőn. A grove-i istálló mindkét pilótája a gumik felmelegítésével küszködött, és általában gyengének érezték a pálya tapadását.

„Az egész hétvégén az adatainkat bújtuk, és javítani próbáltunk a tempónkon és bár sikerült némi teret nyernünk, az időmérő kicsit túl korán jött nekünk” – ismerte el Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke, aki hozzátette, hogy mindkét autójukkal pontszerzésre törekednek a vasárnapi futamon. Ez különösen Valtteri Bottasnak lesz nehéz, aki csaknem a fél mezőnyön kénytelen lesz átverekednie magát.

Massának ment jobban az időmérőn, de ő is csak a 13. helyről rajtolhat Forrás: Williams Martini Racing

„Az első szuperlágy gumikkal futott etapomon forgalomba kerültem, és nem tudtam olyan tempót menni, ami megfelelő szinten tartotta volna az abroncsok hőmérsékletét, a mért körön pedig egyszerűen gyenge volt a tapadás” – foglalta össze a tapasztalatait a finn.

„Azt tudtuk, hogy ez a pálya nem fog passzolni az autónkhoz, és az egész hétvége során küszködtünk a gumik üzemeltetésével. Egy ilyen pályán viszont rengeteg esemény történhet, úgyhogy ha ki tudunk maradni a bajból, és célba tudunk érni, a pontszerzés még így is lehetséges.”

Semmi különös gond nem volt

A Williams általános problémáit illusztrálja, hogy Felipe Massa is teljesen esélytelen volt a Q3-ba való továbbjutásra, és végül csak a 14. legjobb időt érte el Monacóban, de Carlos Sainz és Romain Grosjean büntetése miatt két helyet előreléphet. A brazil szerint semmilyen jelentős probléma nem merült fel a csapatnál, ami indokolná a gyenge teljesítményt, „csupán a pálya nem fekszik az autónk jellemzőinek” – mondta.

„Az egész nap szenvedtünk, s nehezünkre esett az elvárt köridőket teljesíteni. A holnap sem ígérkezik könnyűnek, de a pálya jellegéből adódóan bármi lehetséges. A mai eredményünk nem kiemelkedő, mert hozzászoktunk, hogy előrébb végzünk az időmérőn, de bizakodom, hogy pontokat szerezhetünk, erre kell fókuszálnunk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!