Vágólapra másolva!
Az F1-ben hivatalosan nincs dohányreklám, de a Philip Morrisnak így is megéri támogatnia a maranellói istállót.

A Philip Morris annak ellenére meghosszabbította a szponzori szerződését a Ferrarival a 2016 és 2018 közötti időszakra, hogy a Forma-1-ben hosszú évek óta tilos a dohánytermékek reklámozása.

A Marlboro anyacégének azért éri meg így is támogatni a maranellói istállót, mert az autók festéséről – mindenekelőtt a motorborításon látható piros/fehér téglalapról – logók nélkül is sokan rájuk asszociálnak. E mellett a korábbi üzleti modell szerint a Philip Morris megvásárolta a Ferrarik teljes reklámfelületét, és magasabb áron tovább értékesítette azt a többi szponzor felé, de hogy ez továbbra is így működik-e, azt nem tudjuk.

A Marlboro tovább szponzorálja a Ferrarit Forrás: Farkas Péter (Origo)

A hírről a Bloomberg értesült, amely azt írta, a csapatfőnök Maurizio Arrivabene megerősítette az információt, hozzátéve, hogy a hosszabbítást egy igazgatótanácsi ülésen már több mint egy évvel ezelőtt jóváhagyták.

Egy stratégiai elemző úgy nyilatkozott, a Ferrari és a Marlboro közötti „szinergiáról nem esik sok szó, nem promótálják, de létezik. Csak azért, mert a cég nevét nem lehet látni, az emberek tisztában vannak a kapcsolattal."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!