Vágólapra másolva!
Toto Wolff azt ígéri, akkor sem fognak őrült költekezésbe kezdeni, ha idén keményen meg kell küzdeniük a bajnoki címért a Ferrarival. Az egész Forma-1-nek felelősséggel tartoznak, ezért ésszerű kereteken belül tartanák a költségeket.

A Mercedes tavaly meglehetősen simán zsebelte be mindkét bajnoki címet, miután az egész idényt fölényesen uralták. Noha a 2015-ös szezon első négy futama után is vezetik mindkét tabellát, idén szorosabb küzdelemre számítanak, hiszen a Ferrari Malajziában le tudta győzni őket, és a többi nagydíjon is sikerült közelebb kerülniük hozzájuk.

A Mercedes főnöke, Toto Wolff azonban a szorosabb küzdelem ellenére szeretné elkerülni, hogy az idény során költekezési versenybe bonyolódjanak a Ferrarival, hiszen a jelenlegi gazdasági viszonyok között ez sem nekik, sem a Forma-1 egészének nem tenne jót.

„Nagyon óvatosan át kell gondolnunk, mire költünk" – nyilatkozta Wolff az Autosportnak. „Ésszerű keretek között kell maradnunk. A Ferrari, a Mercedes és a többi csapat is tisztában van vele, hogy az irányításunk alatt kell tartanunk a költségeket, mert különben költekezési versenybe bonyolódhatunk."

A Mercedes nem akarja, hogy túlságosan megemelkedjenek a költségek Forrás: AFP

Nem csak az F1 számít

Wolff szerint az F1 élcsapatainak figyelembe kell venniük, hogy az istálló mögött egy nagyobb vállalat áll, amely egy fenntartható üzleti modellt szeretne követni. Ebbe pedig nem fér bele, ha a bajnoki címért folytatott küzdelemben irreálisan megemelkednek a fejlesztési költségek.

„A költekezésnek van egy természetes határa, tudjuk, hogy milyen messzire mehetünk el. Ez a többi csapatra is vonatkozik" – mondta. „Kristálytiszta, hogy mit várnak el tőlünk felülről. Szerintem a Ferrari is hasonló helyzetben van, hiszen ugyanaz a pénzügyi valóság vonatkozik rájuk."

Wolff elmondta, a Mercedes még „messze van attól", hogy pénzügyileg káros lenne a vállalatnak a Forma-1-es szereplésük, de ezután is figyelniük kell arra, hogy ne menjenek túl messzire. Szerinte az összes csapat felelőssége, hogy ne kezdjen bele egy költekezési versenybe, hiszen ez ellehetetlenítené a súlyos anyagi gondokkal küzdő kisebb istállók helyzetét. „A saját üzletünk mellett a sportnak is felelősséggel tartozunk, ezért ésszerűen kell cselekednünk" – mondta. „Vigyáznunk kell a Forma-1-re, és nem szabad hagynunk, hogy túlzott mértékben megemelkedjenek a költségek. Ez egyértelmű."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!