Vágólapra másolva!
Toto Wolff továbbra sem írja le az istálló idén küszködő német pilótáját, és a Ferrari részéről is tartós fenyegetésre számít.

Alaposan elmarad a várakozásoktól Nico Rosberg szereplése az idei szezon első futamai alapján, de Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója a közvéleménnyel ellentétben még nem írja le a német pilótát, aki 2015-ben eddig csak tét nélküli szabadedzéseken tudta legyőzni Lewis Hamiltont.

„Ha megnézzük az időmérős teljesítményüket például Kínában, csak 4 századmásodperc választja el őket egymástól. Amikor valakit egyértelműen legyőztek, az nem ilyen. Ez az apró előny elegendő volt Lewis számára, hogy elfoglalja a pole-t, aztán a kezében tartsa a versenyt. Ha Nico lett volna az első kockában, teljesen másként alakulhatott volna minden” – magyarázta az Autosportnak.

Az idén eddig csak Rosberg autója vet szikrákat Forrás: Daimler

Rosberg tavaly a Belga Nagydíjig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és jelentős pontelőnnyel vezetett Hamiltonnal szemben, aki hibákat is vétett, illetve műszaki problémák sújtották. A Mercedes két pilótája viszont összeütközött Spában, és Rosberg kénytelen volt elnézést kérni. Azóta mindössze egy alkalommal tudott nyerni, Hamilton pedig elorozta tőle a 2014-es bajnoki címet.

Sokan arra számítottak, hogy a német az idén vissza fog vágni, de Hamiltonon egyelőre nem talált fogást, és Kínában a tavaly sokáig őt jellemző nyugalom is elhagyta, amikor győztes csapattársát azzal vádolta meg, hogy túl lassan körözött az élen. Wolff ennek ellenére továbbra is bízik Rosbergben.

„Nico nem lenne többszörös futamgyőztes a Forma-1-ben, és világbajnoki kihívó, ha megengedné magának, hogy néhány futam után meginogjon. Teljes mértékben arra számítok, hogy vissza fog vágni. Nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de mindig is versenyképes marad, efelől nincs kétségem.”

A Ferrarival is számolnak

Hamilton és Rosberg tavaly az utolsó futamon döntötte el a világbajnokság sorsát, az idén viszont a Ferrari olykor képes megszorongatni az Ezüstnyilakat. Wolff úgy véli, nem fog egyhamar kiderülni az idei bajnok személye, de szerinte nem lesznek gondban, ha a versenyzőik továbbra is magabiztosan az élen zárnak.

„A Ferrari szerintem egészen a végéig fenyegetést jelenthet" - jelentette ki. "Még akkor is, ha folyamatosan kettősgyőzelmeket aratunk, ők bejöhetnek a 3-4. helyen, és így nagyon elhúzódhat a csata. Így válik majd el, hogy ki marad harcban a bajnoki címért. Lewis és Nico között továbbra is azt várom, hogy minden úgy történik majd, ahogy eddig, és akkor a Ferrari nem lesz benne az egyenletben.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!