Vágólapra másolva!
Bahreinben a szokásosnál több kockázatot vállalt, bejött neki.

Nico Rosberg ugyan a Bahreini Nagydíjon is vereséget szenvedett csapattársától, Lewis Hamiltontól, viszont sokkal harcosabban versenyzett, mint az idén bármikor: a Ferrarikat összesen négyszer előzte meg, bár egy fékhiba miatt végül Kimi Räikkönen mögött ért célba.

Az egyik, Sebastian Vettel elleni előzést éppen pár méterrel a bokszból kihajtó Hamilton mögött fejezte be, aki nem tagadta, hogy a tükörbe pillantva meglepődött a hozzá rohamtempóban közeledő autók láttán. A hajmeresztő jelenetről Rosberg azt mondta, „nagyon közel volt, de vállaltam a kockázatot", az Auto Bildnek pedig úgy nyilatkozott, hogy kikapcsolta a szokásos óvatosságát. „Nem voltam benne egészen biztos, hogy Lewis elég messze lesz, ezúttal azonban nem érdekelt" – jelentette ki.

Forma-1, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Sebastian Vettel, Mercedes, Ferrari, Bahreini Nagydíj Forrás: Daimler

Sokan pont ezt az agresszivitást hiányolták Rosberg részéről, akit gyakran vádolnak azzal, hogy hiába lenne adott a tempója, nem elég bevállalós a győzelemhez. Noha négy forduló után már 27 pont a hátránya Hamiltonhoz képest az összetettben, most célzott rá, hogy változtathat a hozzáállásán. „Még semmi nincs veszve. Talán a jövőben kicsit kevesebbet kellene gondolkodnom" – mondta.