Vágólapra másolva!
Ezt állítja a spanyol autósport szövetség elnöke, Carlos Gracia, aki szerint mégis helyesen tette, hogy átigazolt a McLarenhez.

A McLaren-Honda vergődése és a Ferrari feltámadása miatt a Forma-1-ben jelenleg az egyik legforróbb téma, hogy Fernando Alonso csapatváltása helyes lépés volt-e. Ő maga továbbra is azt állítja, így hosszú távon több esélye lesz a vb-győzelemre, és így gondolja a vele hagyományosan jó kapcsolatban lévő Carlos Gracia, a spanyol autósport szövetség elnöke is.

„Sokan azt mondják, Fernando rosszul tette, hogy a McLarenhez igazolt" – nyilatkozta Gracia a Marcának. „Nekem más a véleményem. Szerintem a lépése egy új módja volt a rajongók inspirálásának is."

„Fernando tudta, hogy a Ferrari az idén rengeteget fog fejlődni, de az útja már adott volt: annál a csapatnál sokféle okból vége volt számára a történetnek."

Alonsónak mennie kellett a Ferraritól Gracia szerint Forrás: Honda

Bár azon folyik a vita, hogy Kimi Räikkönen tavalyinál jobb teljesítménye személyesen neki, vagy inkább az autójának köszönhető, amelyet a Ferrari igyekezett a vezetési stílusához igazítani, Gracia szerint a csapat technikai téren lépett előre.

„Nos, én úgy gondolom, ezzel az autóval Fernando is nyerne versenyeket" – utalt Sebastian Vettel malajziai meglepetésgyőzelmére. „Nézzük csak meg Kimi Räikkönen tavalyi és idei teljesítményét! Az bizonyítja, hogy nem a pilóták lettek jobbak, hanem az autó."

Alonso eddigi legjobb eredménye a McLaren-Hondával a bahreini 11. hely volt, és úgy véli, a pontszerzésre Monacóban lehet majd a legnagyobb esélye.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!