Vágólapra másolva!
A bahreini hétvégén újra leült beszélni a csapatokkal az F1-es motorokról. A gyártók ragaszkodnak a hibrid turbókhoz, Ecclestone viszont mindenképpen kordában akarja tartani az árakat.

Folytatódik a vita a Forma-1 jövőbeli motorformulájáról. Bernie Ecclestone, aki nem titkoltan elégedetlen a tavaly bevezetett V6-os hibrid turbómotorok hangjával, legszívesebben visszatérne a V8-as szívókhoz, ezt azonban a gyártók nem tartják reális alternatívának, ráadásul logisztikailag is nehéz lenne megoldani. A csapatok Ecclestone és az FIA-t képviselő Charlie Whiting részvételével a bahreini hétvégén újra tartottak egy megbeszélést a témában, és úgy döntöttek, 2017-től a V6-os hibridek teljesítményét növelik az 1000 lóerős álomhatár fölé.

Úgy tűnik, ebbe már Ecclestone is beletörődött. Bár azt mondta, „ezekkel az emberekkel értelmetlen beszélgetni. Egyszerűen közölni kell velük, hogy mi legyen", a kérdésre, hogy elfogadná-e, ha maradnának a V6-os turbók, azt felelte: „Hogyne. Abszolút. De milyen áron?" Feltételként egyrészt az 1000 lóerő elérését tűzte ki, másrészt azt, hogy az ügyfélcsapatok méltányos áron jussanak hozzá a hajtásláncokhoz. „Az autókat nehezebben vezethetővé kellene tennünk" – jelentette ki.

Az összes gyártó a V6-os hibrid turbókkal akarja folytatni Forrás: Mercedes

A V6-osok mellett mindvégig kitartó Mercedes igazgatója, Toto Wolff hasznosnak nevezte a múlt pénteki találkozót, amelyen terítékre kerültek a 2017-re tervezett motorformulával kapcsolatos javaslatok. „Úgy látom, az összes gyártó elkötelezett a jelenlegi motorfelépítés és a hibrid komponensek mellett" – mondta. „Ebbe az irányba haladtunk, ez az álláspontja a Ferrarinak, a Renault-nak, a Hondának és a Mercedesnek is."

Wolff szerint 2017-re a hajtásláncok teljesítménye a fejlesztések révén mindenképpen meg fogja haladni a 900 lóerőt. „Így már csak az lesz a kérdés, hogy mit akarunk kommunikálni. Vajon tényleg van jelentősége, hogy a motorok 950 vagy 1000 lóerősek?" – kérdezte.

Rámutatott, hogy az üzemanyag óránkénti átfolyási sebességének 110-120 kg-ra növelésével viszonylag könnyen el lehetne érni az álomhatárt, ehhez azonban „a megbízhatóság biztosítása érdekében át kellene tervezni a motor létfontosságú részegységeit, ami megint jelentős fejlesztési költségekkel jár." Ez pedig ellentmond Ecclestone másik szempontjának, vagyis a motorok viszonylag alacsony árának.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!