Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen másfél év után tért vissza a legjobb három közé Bahreinben, de ehhez Vettel hibái és a Mercedesek technikai problémái is kellettek.

Bahreinben is folytatódott a Ferrari dobogós sorozata, de ezúttal nem a 2. helyről rajtoló Sebastian Vettel, hanem csapattársa, Kimi Räikkönen állhatott fel a dobogó középső fokára, miután az utolsó előtti körben megelőzte a brake-by-wire problémákkal küzdő Nico Rosberget, és megközelítette a hasonló nehézségekkel szembesülő Lewis Hamiltont is.

Räikkönennek végre nem voltak nehézségei az időmérőn, így a 2013-as Német Nagydíj óta a legjobb rajthelyéről, a 4. kockából indulhatott, és csaknem hat év, a 2009-es Olasz Nagydíj után először jutott fel a Ferrari színeiben a dobogóra. Közben megfutotta pályafutásának 41. leggyorsabb körét is, utolérve Alain Prostot, így már csak Michael Schumacher van előtte az örökranglistán.

Az első kanyarban Räikkönen rögtön maga mögé is utasította a Nico Rosberget, de utána beragadt Vettel mögé, és a többiekétől eltérő gumistratégiájának köszönhette, hogy a futam végén borsot törhetett Rosberg orra alá.

Räikkönen a háttérben így örült, hogy másfél év után visszajutott az F1-es dobogóra Forrás: Daimler

A finn elmondta, biztos benne, hogy a későbbiekben további versenyeket fognak nyerni, és ehhez semmilyen varázslatra nincs szükségük, csak keményen kell dolgozniuk. „Az egész csomag terén előreléptünk” – jelentette ki. „A nagy részét a motor adja, de nem minden annak köszönhető. Az autó többi része is rengeteget fejlődött, sokkal nagyobb lett a leszorítóerő, és a kigyorsításokon is jobbak vagyunk.”

A futam során Räikkönen megkérdőjelezte a csapat javaslatát, hogy az utolsó etapra a lágy gumikat kapja meg, de a leintés után már egyetértett a döntéssel, amely végül a 2. helyre repítette.

„Többféle elképzelésünk volt a versenyről” – mondta. „A közepes gumikon elég könnyen tartani tudtam a lépést a többiekkel, de végül a lágy volt a jó döntés, így is sokkal gyorsabbak voltunk. Többé-kevésbé kihoztuk a maximumot a mai napból, elég jól alakult a versenyünk, és ez remélhetőleg a továbbiakban is így lesz.”

Vettel úgy érzi, cserbenhagyta a Ferrarit

A 2007-es világbajnok a 2013-as Koreai Nagydíj óta először állhatott dobogóra az F1-ben, de ehhez az is kellett, hogy Vettel meglepően sok vezetői hibát vétsen, a futam során többször kicsússzon a pályáról. Az utolsó, látványosabb megingásakor az első szárnyát is megrongálta a célegyenesre vezető kanyar rázókövén, ezért kénytelen volt egy nem tervezett bokszkiállást is végrehajtani. Ez a dobogós helyébe került.

„Kiszélesítettem az utolsó kanyart, ettől megsérült az első szárnyam. Úgy éreztem, csökkent a tapadás az autó elején, ezért a bokszkiállás helyes döntés volt. Kár érte, mert beragadtam (Bottas mögé), és nem tudtam előrébb jutni” - mondta Vettel, aki az idei eddigi legrosszabb eredményét produkálta 5. helyével.

Räikkönen a 7. dobogós helyezését szerezte Bahreinben Forrás: Scuderia Ferrari

Bár Rosberg háromszor is megelőzte őt a futam során, Vettel nem panaszkodott az autójára, és elismerte, hogy egyszerűen "túl keményen próbálkozott” a bahreini versenyen, alighanem azért, mert a tempója nem jelentett valós veszélyt Hamilton győzelmére.

„Úgy érzem, cserbenhagytam a csapatot egy kissé, mert a dobogó elérhető volt, ezt Kimi is bizonyította a 2. hellyel, remekül vezetett. Nekem nehéz lett volna elkapnom és megelőznöm Nicót, mert egyforma gumikon voltunk, és a szárnyam megsérült.”

A vártnál gyengébb eredmény miatt Vettel 1 ponttal visszacsúszott Rosberg mögé a pontverseny 3. helyére, Räikkönen pedig a 4. helyen követi őt, 23 pont hátránnyal. A konstruktőri összetettben a Ferrari továbbra is 2. a Mercedes mögött, de lemaradásuk 52 pontra nőtt.

Nem ez volt Vettel legjobb napja

Felemás érzésekkel nyugtázta a Ferrari eredményét James Allison, a csapat technikai igazgatója. Szerinte Vettel – akit a csapata kétszer is Rosberg elé küldött vissza a pályára a kerékcserék után – „jobb versenyt szeretett volna magának annál, ami ma összejött neki”, és „elkövetett egy-két hibát, amelyek megfosztották ettől.” Allison úgy vélte, noha nem ez volt Vettel legjobb munkanapja, „az egész hétvégén és az egész évben jól ment egészen mostanáig, úgyhogy előfordul az ilyesmi.”

Räikkönen kapcsán elismerte: „hihetetlenül boldog”, és hozzátette, a siker kulcsát az jelentette, hogy a finn mindkét gumikeverékkel jó tempót tudott menni, de különösen a verseny derekán nyújtott jó teljesítményt. „A közepes keverékkel nem vesztett sokat a többiekhez képest, pedig ők a lágyabb gumikkal mentek. Ez alapozta meg az eredményét.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!