Vágólapra másolva!
Szerinte tisztázni kellett „a tényeket” a sanghaji versennyel kapcsolatban. Hamiltonnak nincsenek gondjai vele, de Vettel érti, hogy Rosbergnek mi nem tetszett.

A pilóták többsége és a közvélemény egyaránt nyavalygásnak minősítette Nico Rosberg kifogásait a múlt vasárnapi Kínai Nagydíj után. A német versenyző azt nehezményezte, hogy szerinte csapattársa, Lewis Hamilton túl lassan ment előtte, ezért ő kis híján a ferraris Sebastian Vettel áldozatául esett. A Mercedesnél utólag megbeszélték az eset tanulságait, de Rosberg azt mondja, nem bánta meg a kifakadását.

„Úgy éreztem, mindenképpen szükség van a tények tisztázására a verseny után" – mondta. „Ezzel mindenki egyetértett, nem csak én gondoltam így. Újra megtenném. Semmit nem csinálnék másképp, legfeljebb azt, hogy nem a nyilvánosság előtt beszélnék róla. Mindegy, ez már a múlt."

Rosberg neheztelt Hamiltonra a Kínai Nagydíj után Forrás: AFP/Greg Baker

A Mercedes vasárnap esti megbeszélése Rosberg szerint „konstruktívan" alakult. „Megegyeztünk abban, hogy ha a csapat kettős győzelme veszélyben forog, megtesszük az eredmény eléréséhez szükséges lépéseket" – állította. „Ez adott esetben előnyt jelenthet egyik vagy másik versenyző számára. Közös erőfeszítésről van szó."

„Vagyis minél bosszantóbbá válik a Ferrari, mint Sebastian Kínában, annál valószínűbb, hogy ilyen lépésekre szükség lesz."

Hamilton csütörtökön azt mondta, „semmi baja" Rosberggel, és reggel még beszélgettek is egyet. Vettel, aki a Kínai Nagydíj első kétharmadában közelről üldözte honfitársát, ugyanakkor elismerte, hogy értette, mivel volt gondja. „Azt nem tudom, Lewis pontosan mit csinált, mennyire tartalékolt a tempóval. Ezt valószínűleg csak ő tudja, de számomra világos volt, hogy Nico mit kifogásol" – mondta.

„Mindketten elég profik ahhoz, hogy kezelni tudják a helyzetet. Nekünk csak magunkkal kell törődnünk, de ha gondjuk támad egymással, netán összeütköznek, abból mindenki profitálhat, nem csak mi, szóval nem bánnánk. Erre azonban nem számítunk. Profik, tudják, mit csinálnak."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!