Vágólapra másolva!
Azt állítja, a Ferrarinál nagyszerű lett a hangulat az átszervezés óta, ezért örülne, ha meghosszabbítanák a szerződését. Vettel szerint is remek munkát végez.

Kimi Räikkönen örülne, ha a Ferrari az opciójával élve meghosszabbítaná a szerződését, mert még egy csapatnál sem érezte magát olyan jól, mint most a maranellóiakkal. A finn 2007 és 2009 között már versenyzett náluk, és a Lotusnál is felszabadultnak tűnt, de azt állítja, a tavalyi átszervezés óta a Ferrarinál különösen jó lett a hangulat.

„Azt kell mondanom, hogy a Ferrarinál az előző periódusban is szép időket éltem át, a hangulat akkor is kellemes volt" – nyilatkozta a Bahreini Nagydíj előtt. „De az idén jobb, mint eddig bármelyik csapatomnál volt, abból a szempontból, ahogy mindenki együtt dolgozik, és ahogy irányítják a dolgokat. Ez sokat elárul. Nagyon boldog vagyok."

Ez érzékelhető a teljesítményén is: bár az időmérőkön még nem ért Sebastian Vettel nyomába, ami a végső helyezéseink is meglátszik, Räikkönen az utóbbi két futamon 4. lett, és a versenytempója nem maradt el a csapattársáétól. A Ferrarin múlik, hogy 2016-ra meghosszabbítja-e az idén lejáró szerződését, ő azonban szívesen maradna.

Räikkönen jól érzi magát a Ferrarinál Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„A csapaté a döntés, őket kell kérdezni" – mondta. „Majd kiderül, mi lesz. Én elégedett vagyok a helyzettel."

Vettel – aki közismerten baráti viszonyban van vele – úgy véli, a Ferrarinál értékelik Räikkönen erőfeszítéseit. „Szerintem nagyon-nagyon jó munkát végez" – vélte a német. „Ez korábban is így volt. Tavaly kívülről talán nem látszott, de a csapat figyelmét nem kerülte el."

„A szerződése részleteit nem ismerem" – tette hozzá. „Szerintem rajta múlik, hogy marad-e az F1-ben. Egy olyan gyors és tapasztalt versenyző iránt, mint amilyen ő, mindenképpen nagy az érdeklődés. Persze ha nem akar maradni, úgyis kiszáll."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!