Vágólapra másolva!
„Értelmetlennek” minősítette az 1. szabadedzést Nico Rosberg, aki este a legjobb időt érte el a Mercedesszel. Ennek ellenére nyugtalanítja őt a Ferrari tempója, ahogy a 2. helyezett Lewis Hamiltont is.

Malajzia óta először tudta legyőzni csapattársát - legalább egy tét nélküli edzésen – Nico Rosberg, a német pilóta öröme viszont nem volt felhőtlen, mert az idén nála jobb formában lévő csapattársa, Lewis Hamilton mellett már a Ferrarit is szemmel kell tartania.

„Este kiderült, hogy ismét nagyon gyorsak vagyunk egy körön, hosszabb etapokon viszont a Ferrari borzasztóan veszélyes ránk” – nyilatkozta Rosberg a Sky Sportsnak. „A tempójukat komolyan kell vennünk, valós veszélyt jelentenek.”

Ezúttal Rosberg volt a gyorsabb a Mercedesnél Forrás: Daimler

Bár gyakran elbeszélnek egymás mellett, Rosberggel ezúttal Hamilton is egyetértett, amikor a Scuderia tempójáról kérdezték: „Nagyon közel lesznek. Abból, amit most látni lehet, a hosszabb távokon is jól mennek” – nyilatkozta az idei három futamból eddig kettőt megnyerő brit. Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója egyenesen a Ferrarit nevezte a leggyorsabb autónak az esti tapasztalatok alapján.

A kora délutáni 1. szabadedzésen már korán pályára lépett a két Mercedes, de aztán alig tértek vissza, és csak a középmezőnyben végeztek. Rosberg elmondta, ennek egyszerűen az volt az oka, hogy „értelmetlen” volt sok kört megtenni a futam körülményeitől eltérő időszakban.

Toto Wolff (b) szerint a Ferrari volt a leggyorsabb pénteken Forrás: Daimler

„A délután kissé haszontalan volt, mert a hőmérsékletek magasak voltak, de a versenyt este tartják. Nem sok tapasztalattal gyarapodtunk, ezért az este nagyon értékesnek bizonyult. A Ferrari tempója nagyon aggasztó, a versenytávon nagyon gyorsak voltak” - vélte.

Rosberg 115 ezredmásodperccel bizonyult jobbnak a csapattársánál, akit a 2. szabadedzés után beidéztek a sportfelügyelők, mert felmerült, hogy KImi Räikkönen mögött egy alkalommal szabálytalanul hagyta el a bokszutcát. A világbajnoki címvédő viszont nem talált kivetnivalót a manőverében.

„Nem tudok túl sokat” – ismerte el beidézésének okáról a brit a Sky Sportsnak. ”Az a szabály, hogy a rajtgyakorlatokat a baloldalon kell végrehajtani, így a többiek jobbról előzhetnek. Úgy láttam, hogy Kimi útját nagyjából elállta egy autó, amely kihajtott a garázsból, ezért ő jobbról megkerülte, én meg mentem utána. Az autó mozgásban volt, és én jobbra tartottam, ami tudtommal szabályos.”

Nincs gond a gumikkal

Bár a Ferrari tempója zavaró a Mercedes versenyzői számára, mindketten egyetértettek abban, hogy autójuk jól bánik az abroncsokkal. Rosberg optimista volt az esti leggyorsabb ideje után, Hamilton viszont még javítanivalót keres a teljesítményét.

„A gumik tekintetében a helyzet meglehetősen nyilvánvaló. Mindkét keverék strapabíró, csupán a maximális teljesítményük a kérdés. Az időmérő ezúttal is fontos lesz, ahogy ezt az előző futamokon is láttuk. Jónak tartom a tempómat egy körön és hosszabb távon is, úgyhogy magabiztos vagyok” – mondta Rosberg, Hamilton pedig hozzátette: a közepes keverék működött jobban az autón.

„A leggyorsabb körömön állóra fékeztem a kerekeimet a 8-as kanyarban, úgyhogy ott egy kicsit vesztettem, és még javítanom kell néhány részleten, hogy találjak némi időt. Nehéz megmondani, hogy melyik keverék meddig bírja, de a közepes remeknek tűnik.”

Lauda: Hamilton marad a Mercedesnél

Az edzések alatt Niki Lauda, a Mercedes ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke megerősítette, hogy Hamilton szerződéshosszabbítása már csupán formaság, és a brit nem távozik sem a Ferrarihoz, sem valamelyik másik istállóhoz.

„Minden a megfelelő ütemben halad” – jelentette ki a Motorsport.comnak. „Nincs semmi baj. Alapvetően már rendeztük a sorainkat, nem is kell tárgyalnunk egymással. Megoldottunk mindent. Már csak alá kell írnunk. Az én szempontomból az akadály elhárult, végeztünk. A bejelentés nem foglalkoztat. Nincs okunk aggódalomra.”

A menedzsmentnek viszont nem csak ezzel van gondja a pályán kívül: egy bizarr hiba is nehezítette ma a csapat munkáját: „A délutáni edzésen áramkimaradás volt a garázsban, ami kissé megzavarta a programunkat” – árulta el Paddy Lowe, technikai ügyekért felelős igazgató.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!