Vágólapra másolva!
A Williams azt ígéri, a jövőben is hagyják szabadon versenyezni a pilótáikat. Massa érezte, hogy nincs sok esélye a csapattársa ellen.

A Williams versenyzői közül Felipe Massa számára indult jobban a Malajziai Nagydíj, a rosszul rajtoló Valtteri Bottas azonban a verseny végére utolérte őt, és az utolsó körökben kemény csatát vívtak az 5. helyért. A csapaton belüli párharcot végül az utolsó körben Bottas nyerte meg, miután a két autó majdnem össze is koccant.

A Williams a tavalyi Malajziai Nagydíjon pont egy csapatutasítás miatt került a figyelem középpontjába: akkor a 7. helyen haladó Massát megkérték, engedje maga elé a gyorsabb Bottast, hogy a finn támadhassa az előttük autózó Jenson Buttont. Massa nem engedelmeskedett, de az incidensből nem alakult ki komolyabb konfliktus a csapaton belül. A Williams úgy döntött, idén nem is avatkozik bele a versenyzők harcába, amíg képesek tisztán küzdeni egymás ellen.

„Nagyszerű volt, hogy a csapat zöld utat adott nekünk, és szabadon versenyezhettünk egymással"- nyilatkozta Bottas az idei verseny utolsó köreiről. „Kemény, de sportszerű csata volt, végül nem is értünk össze."

Megbízhat bennük a csapat

Bottas úgy véli, a Williams a jövőben még inkább megbízhat a két versenyzőjében, hiszen „bebizonyítottuk, hogy minden helyzetben képesek vagyunk sportszerűen csatázni." Az istálló teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley elárulta, a jövőben sem tervezik csapatutasítással befolyásolni a verseny alakulását.

Bottas az utolsó körben előzte meg Massát Szepangban Forrás: AFP

„Az a lényeg, hogy tisztán versenyezzenek, és ne sodorják veszélybe a csapat pontjait" – jelentette ki. „Két remek, profi versenyzőről van szó – nagyon tisztelik egymást, és elég helyet adnak egymásnak a pályán."

Smedley elmondta, azért sem fognak beleavatkozni a két pilóta küzdelmébe, mert az istállón belüli, kerék-kerék elleni csata a Forma-1-nek is jót tesz. A párharcot egyébként mindkét versenyző élvezte, bár Massa elárulta, már az elején sem látott sok esélyt az 5. hely megtartására.

„Megpróbáltam harcolni a pozíciómért, de az én abroncsaim két körrel régebbiek voltak" – magyarázta. „Küzdöttem, de a gumijaim már nem voltak elég jók ahhoz, hogy megtartsam a helyemet."

Massa egyetért azzal, hogy nincs szükség csapatutasításokra, de elismerte, hogy Bottas ellen óvatosabban harcolt, hiszen „nem lett volna szép, ha az utolsó körben mindkét autónk kiesik."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!