Vágólapra másolva!
A szokásosnál rövidebb időre hosszabbították meg a Malajziai Nagydíj lejáró szerződését, mert a helyiek aggódnak az F1 jövője miatt. Norbert Haug, a Mercedes-Benz Motorsport volt igazgatója szerint „súlyos” a helyzet Németországban, ahol elmarad az idei nagydíj.

Úgy érkezett el a múlt hétvégi Malajziai Nagydíj, hogy a verseny előtt a pálya még nem rendelkezett érvényes szerződéssel a következő évekre, ami szokatlan gyakorlat a Forma-1-ben. Vasárnap aztán kiderült, Bernie Ecclestone és a helyi promóter újabb három évre megállapodott, de a hosszabbítás a jellemző öt évnél rövidebb időtartamra, 2018-ig szól.

A szepangi pálya igazgatója, Razlan Razali aggodalmának adott hangot az F1 jelenlegi állapotával kapcsolatban, és az AFP-nek elmondta, hogy a Manor ausztráliai bokszban maradásához hasonló események „gúnyt űznek a sportból.”

Malajzia a versenynaptárban marad Forrás: Daimler

A Malajziai Nagydíj fennmaradása kisebb megnyugvás lehet a Mercedesnek, amelynek főszponzora, a helyi olajtársaság egyben a futam névadója is. A német vállalat az idén már elvesztette hazai versenyét, ami volt motorsport-főnökük, Norbert Haug szerint „súlyos” helyzetet idéz elő.

„Ez nem küld jó üzenetet a német autóiparról” – mondta Haug a Sudwestrundfunknak. „Németország Forma-1-es nemzet, és nem csak azért, mert volt itt egy futam” – utalt a gyártók és versenyzőik gyakran elsöprő sikereire. Haug azt is megjegyezte, hogy szerinte a Forma-1-nek más sportágakból kellene ihletet merítenie. „A fociban jól mennek a dolgok, hiszen a stadionokban teltház van. A motorsportnak valamit ki kell találnia, hogy kiszolgálja a nézőket.”

Ecclestone: Az F1 beteg

Alapvetően egyetértett Haug megfigyelésével Bernie Ecclestone is, aki a hétvégén „betegnek” nevezte a Forma-1-et Malajziában. A brit üzletember több kérdést is megvitatott újságírókkal, közölte, hogy nem bánná, ha a Red Bull megvenné az F1-et, és női bajnokság indításán is gondolkodik. Elismeri, hogy az F1 vonzereje csökkent.

„Elvesztettük a közönség egy részét, és tudni akarom ennek az okát. Manapság rengeteg szórakozási lehetőség van. Azelőtt az emberek csak pár tévécsatornából választhattak, és az egyiken az F1 ment. Most túl sok opciójuk van, ami zavaró” – foglalta össze álláspontját a Forma-1 hivatalos honlapjának.

Ecclestone szerint a kommentátorok is hibásak, mert szerinte túlságosan belemennek a bonyolult műszaki és szakmai kérdésekbe ahelyett, hogy szórakoztatnák a nézőket.

Ecclestone az idén először Malajziában látogatott el F1-es futamra Forrás: AFP/Samuel Kubani

Az F1 vezetője ismét rúgott egyet a csapatokba is, amelyek szerinte „egoisták, és semmit nem tesznek a sportért, csak ami számukra előnyös”, illetve azt mondta, „bosszantó látni, hogy csak a jelennel foglalkoznak, és nincs víziójuk a jövővel kapcsolatban. Vannak olyanok a paddockban, akik nem látnak tovább a következő versenynél.”

A csapatokkal való együttműködés problémáját jellemzi, hogy Ecclestone ironikusan elmondta, Malajziában csak a következő tárgyalás idejét sikerült megbeszélnie az istállók vezetőivel. Újfent hangot adott annak, hogy ez a munkatempó nem tetszik neki.

„Amikor valaki beteg, és bemegy a kórházba, a sebész közli vele, hogy muszáj levágni a karját, aztán meg is teszik, és kész. Nem kezdenek hosszas tárgyalásokba” – jelentette ki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!