Vágólapra másolva!
Nem tűnt túlzottan elkeseredettnek, szerinte a McLaren-Honda az utóbbi pár hétben is rengeteget fejlődött. Button hasonlóan optimista volt a Malajziai Nagydíj kvalifikációja után.

Mindkét McLaren-Honda kiesett a Malajziai Nagydíj időmérőjének első etapjában, a Manor párosát megelőzve csak a 17-18. rajtkockát szerezték meg. Ennek ellenére a csapat egyik versenyzője sem keseredett el, mert mindketten úgy látják, hogy az MP4-30 rengeteget fejlődött a két héttel ezelőtti melbourne-i idénynyitó óta.

A többiek számára még tartott az időmérő, amikor Fernando Alonso szélesen mosolyogva állt a kamerák elé. „Természetesen erre számítottunk" – mondta a Sky Sportsnak. „Pillanatnyilag nem állunk túl jól, nem örömteli, hogy kiesünk a Q1-ben, de a tényeket és a számokat látva egyértelműen sokkal jobb a tempónk, mint Ausztráliában volt, vagyis rengeteget fejlődtünk."

Míg Melbourne-ben a McLaren hétvégi legjobb köre 5,060 másodperccel maradt el a Mercedesétől, ez a különbség Malajziában 2,366 másodpercre csökkent. „Ha kéthetente 1,5 másodpercet javulunk, három-négy verseny múlva a miénk lesz a pole! Meglátjuk" – mondta vigyorogva Alonso. „Komoly kihívással kell szembenéznünk, de a hátrányunk miatt nagyon meredeken fejlődünk."

Alonso elégedett a McLaren fejlődésével Forrás: McLaren

„Versenyről versenyre előre tudunk lépni. Folyamatosan tanulunk: csak holnap fogok először felvezetőkört, rajtot és bokszkiállást teljesíteni (a McLarennel)."

Bár régi csapata, a Ferrari színeiben Sebastian Vettel megkaparintotta a 2. rajtkockát a Malajziai Nagydíjra, Alonso ismét azt állította, nem bánta meg, hogy átigazolt a McLarenhez. „Amikor láttam, hogy a Mercedes Ausztráliában fél perces előnnyel nyer, egyértelművé vált számomra, hogy csak teljesen más utat választva lehet legyőzni őket" – jelentette ki. „Muszáj kockázatokat vállalni, mert ha mindig csak másolunk valakit, örökre mögötte maradunk."

„Ennél a csapatnál nagyon tehetséges emberek dolgoznak, izgalmas kihívás vár ránk. Együtt növünk fel, ezért ha majd először szerzünk pontokat, vagy először állunk fel a dobogóra, abban a tudatban nézhetünk egymás szemébe, hogy izgalmas utat jártunk végig."

Button is optimista

Miután Alonso hibázott a Q1 végén, Jenson Button 0,110 másodperccel legyőzte őt az első közös időmérőjükön. A brit elismerte, hogy csalódott a 17. rajtkocka miatt, de csapattársához hasonlóan úgy vélte, a McLaren fejlődése biztató volt.

„Óriásit léptünk előre. Holnap meg fogjuk mutatni, hogy magas üzemanyagszinttel sokkal versenyképesebbek lettünk" – mondta. „A motor javult a legtöbbet. Mindenki láthatja majd, hogy a gazdaságosság és az üzemanyagfelhasználás terén mennyit fejlődtünk. Az előző futamon iszonyúan kellett spórolnunk a benzinnel, egy ideig 20 százalékot is."

Button szerint ugyan a Malajziai Nagydíj is nehéz lesz a McLaren számára, de azért gyorsabbak lesznek, mint Melbourne-ben. „Az előző alkalommal 38 másodperccel az utolsó előtti autó mögött értem célba, úgyhogy ha most sokkal közelebb kerülünk hozzá, elégedettnek kell lennünk a fejlődéssel. Még csak két hét telt el, és az F1-ben nem lehet tesztelni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!