Williams: Nem büntetni, hanem dicsérni kell a Mercedest

Felipe Massa
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2015, Grand Prix of Australia, #19 Felipe Massa (BRA, Williams Martini Racing),
Vágólapra másolva!
Rob Smedley szerint a címvédő fölénye nem árt a bajnokság megítélésének, hiszen a Forma-1-nek pont a kiválóságról kell szólnia. Úgy véli, idővel úgyis változik majd az erősorrend, és reméli, hogy a Williams fogja felülmúlni a Mercedest.

A Mercedes 2014-ben óriási fölénnyel nyerte meg a világbajnokságot, és az új szezon első futama után úgy tűnik, idén is a németek uralmával számolhatunk. A Melbourne-ben gyengén teljesítő Red Bull főnökei szerint az egyhangú eredmények miatt tovább csökkenhet a sportág népszerűsége, ezért a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) közbe kellene lépnie, és szabálymódosítással kellene egyenlőbbé tenniük az erőviszonyokat. Az osztrák csapat azzal érvelt, hogy amikor 2010 és 2013 között ők nyertek zsinórban négy bajnokságot, folyamatosan alkalmazkodniuk kellett a változó szabályokhoz.

A Williams teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley azonban más véleményen van - szerinte nem kellene megbüntetni azt a csapatot, amely a legjobban végzi a dolgát. „Szerintem ez egyáltalán nem árt a sportnak" – mondta a Mercedes fölényéről. „A Forma-1 a kiválóságról szól, és szerintem most a kiválóság tekintetében ők jelentik az abszolút mércét. Kitűnő munkát végeznek, ezért megemelem a kalapomat előttük, és elismerem, hogy fantasztikusan dolgoznak."

A Williams a tavalyi szezonban egyre közelebb került a Mercedeshez, de Ausztráliában úgy tűnt, most újra nagyobb hátrányt kell ledolgozniuk. Smedley-nek azonban esze ágában sincs ezért a Mercedest vagy a szabályokat hibáztatni. „Nem fogok hisztizni és nyafogni, amiért gyorsabbak nálunk" – jelentette ki a mérnök, aki a Ferraritól érkezett tavaly a Williamshez. „Korábban én is dolgoztam olyan csapatnál, amely egy ideig uralta a mezőnyt. Most más helyzetben vagyok, de hiszek benne, hogy ha keményen dolgozunk, és mindent jól csinálunk, akkor megkapjuk a jutalmunkat."

A Williamsnél hisznek benne, hogy idővel legyőzhetik a Mercedest Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Változni fog az erősorrend

Smedley szerint a Mercedes teljesítménye egyenesen hatással is lehet a Forma-1 megítélésére. „Megmutatják, milyen kemény munkát kell végeznünk, és ők tényleg rendkívül keményen hajtanak. Ennek a sportnak a technikai kiválóságról, valamint az egész szervezet kiváló működtetéséről kell szólnia, és náluk ez megvalósul" – vélekedett. Szerinte egyébként sem kell túlságosan aggódni, hiszen a Mercedes uralma is véget ér egyszer.

„Mindig változnak az erőviszonyok, a most hátrébb lévő csapatok egyszer majd jobb és hatékonyabb munkát végeznek" – jósolta. „Ez általában akkor következik be, ha bizonyos kulcsemberek elhagyják az istállót, vagy átszervezések történnek. A szabálymódosítások is hozhatnak nagy változásokat, és bárkivel előfordulhat, hogy hirtelen hátrányba kerül."

A szintén Mercedes-motort használó Williamsnél nem titkolják, hogy a jövőben ők szeretnék letaszítani a gyári csapatot az F1 trónjáról. Smedley szerint ezt csak úgy érhetik el, ha nem a Mercedes bukására várnak, hanem saját erőből próbálják lehagyni a németeket. Úgy érzi, jó úton haladhatnak a céljuk felé, noha az idénynyitón nemcsak a Mercedes, hanem a Ferrari is gyorsabbnak tűnt náluk.

„Viszonylag elégedettek vagyunk az autónk és a kasztnink fejlesztésével" – nyilatkozta. „Ami a számokat illeti, sikerült elérnünk, amit megcéloztunk, pedig elég nagy ambícióink voltak. Szerintem a Ferrari óriásit lépett előre a motorfejlesztés terén, ezért ha eltekintünk a hajtáslánctól, a kasztnink javulásával nagyon elégedett vagyok."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!