Vágólapra másolva!
A McLaren éléről eltávolított Martin Whitmarsh az egyik legsikeresebb vitorláscsapat vezérigazgatójaként folytatja a pályafutását. Ben Ainslie hajójának megépítésében segédkezik Adrian Newey is.

A McLaren korábbi csapatfőnöke, Martin Whitmarsh sportágat váltott, az idei évtől Ben Ainslie vitorláscsapatának vezérigazgatójaként fog tevékenykedni. Whitmarsh elmondta, szüksége volt új kihívásokra, ezért vállalta el a négyszeres olimpiai bajnok brit Amerika Kupa-csapatának irányítását.

„A Forma-1 olyan sport, amely képes átvenni az irányítást az ember élete felett, és képes felemészteni az összes energiánkat" – mondta Whitmarsh a Daily Telegraph-nak. „Azt hiszem, én is elég közel kerültem ehhez."

Whitmarsh-t 2013 végén távolították el a McLaren vezető pozíciójából, miután Ron Dennis ismét a kezébe vette az irányítást. Tavaly augusztusban hivatalosan is szerződést bontottak vele, de ennek ellenére hálásan gondol vissza az istállónál töltött évekre, és szerencsés embernek tartja magát.

Whitmarsh 2009-ben vette át a McLaren irányítását Forrás: AFP

„Az elmúlt 25 év fantasztikus időszak volt az életemben, és ha nem akarnék, soha többé nem kellene dolgoznom" – nyilatkozta. „Bármilyen projektbe fogok ezután, azért teszem majd, mert újdonságokra vágyom."

Ainslie csapatában nem Whitmarsh lesz az egyetlen, aki F1-es múlttal rendelkezik, az Amerika Kupára épülő hajó tervezésében ugyanis részt vesz a Red Bull korábbi főtervezője, Adrian Newey is. Ron Dennis szerint nem véletlen, hogy több F1-es személyiség is a vitorlások között keres új kihívást.

„Martin fantasztikus munkával fogja segíteni Bent és a csapatát" – vélekedett. „Ami a Forma-1 és az Amerika Kupa működését és műszaki oldalát illeti, számos párhuzamot vonhatunk. Biztos vagyok benne, hogy az F1 élvonalában szerzett tapasztalata is segíteni fog Martinnak."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!