Vágólapra másolva!
Ellopták a laptopját, valamint recepteket is, de az nem világos, hogy a német versenyző állapotával kapcsolatos információkhoz hozzájutottak-e.

A német Bild értesülései szerint valamikor szombat délután és hétfő reggel között betörtek Michael Schumacher orvosa, Dr. Johannes Peil irodájába. Az elkövető vagy elkövetők több zárt ajtón áthatolva jutottak be a helyszínre, ahonnan jelentős mennyiségű készpénz, több száz euró mellett elvittek recepteket, parfümöket és ajándéktárgyakat is.

A legaggasztóbb azonban az, hogy magukkal vitték a 60 éves ortopéd szakorvos laptopját is, amelyen a Bild szerint olyan páciensek állapotával kapcsolatos információk lehetnek, mint a dalai láma, Nico Rosberg, valamint a 2013 decemberében, egy síbaleset során súlyos fejsérülést szenvedett Schumacher. Peil nem kommentálta a történteket, ezért egyelőre nem világos, hogy a laptopon valóban voltak-e szenzitív adatok.

Schumacher állapotáról az utóbbi hónapokban nem érkezett újabb hivatalos hír Forrás: AFP/Orlando Kissner

Nem ez lenne az első eset, hogy a már a svájci otthonában lábadozó hétszeres világbajnok állapotával kapcsolatos információk illetéktelen kezekbe jutnak: tavaly a Schumacher átszállítását végző zürichi helikopteres cég egyik alkalmazottját gyanúsították meg, hogy ellopta az orvosi kartonját, amelyet el akart adni a bulvársajtónak. Miután a rendőrség eljárást indított ellene, és letartóztatták, az illető öngyilkos lett a cellájában.

Schumacher állapotáról az utóbbi hónapokban nem szivárgott ki újabb információ – csak annyit lehet tudni, hogy otthon ápolják, és egy külön orvosi stáb foglalkozik vele.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!