Vágólapra másolva!
A hátsó abroncsok szerkezetén változtattak, de a szezon első négy versenyére így is ugyanazokat a keverékeket viszik, mint egy évvel ezelőtt.

A Pirelli szerdán nyilvánosságra hozta, hogy milyen gumikat bocsát a csapatok rendelkezésére a 2015-ös szezon első négy nagydíján. A lista tanúsága szerint annak ellenére sem változtattak a tavalyi választásukon, hogy a gumikat továbbfejlesztették: „a hátsók az egyenletesebb erő- és hőeloszlás érdekében új szerkezetet kaptak."

A sorból csak Szepang lóg ki, ahová a magas hőmérsékletre és az érdes aszfaltra való tekintettel a közepes és kemény keverékű abroncsokat fogják elvinni. A másik három helyszínre a lágyat és a közepeset választották. Ezek a Pirelli szerint éppúgy passzolnak „a félig ideiglenes létesítménynek számító Albert Park által támasztott változatos elvárásokhoz és hőmérsékleti viszonyokhoz", mint a Sanghaj „nehéz vonalvezetésére jellemző, viszonylag gyors elhasználódáshoz", illetve „a hátsó gumikat próbára tévő" Szahírhoz, ahol estébe nyúlik a verseny, így közben egyre hűvösebb lesz.

A csapatok számára a jövő hétvégéi ausztráliai idénynyitó sok meglepetést fog tartogatni, mert lényegesen melegebb lesz, mint a tesztek során, ami nagyban befolyásolja a gumik viselkedését. A barcelonai felkészülés nyolc napja alatt az aszfalt soha nem volt 33 foknál melegebb – ezért többen úgy vélték, hogy a tavalyihoz hasonlóan érdemesebb lett volna Bahreinben rendezni a teszteket.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!