Vágólapra másolva!
A kis csapat egykori technikai tanácsadója, Pat Symonds szerint a sereghajtókra igenis szükség van, mert belőlük csíráznak ki a későbbi sikeres alakulatok.

Habár a Marussia/Manor feltámadását nem mindenki fogadta kitörő örömmel, mert vannak, akik szerint semmi szükség az eddigi története során csupán 2 pontot szerző sereghajtóra, Pat Symonds nem ért egyet velük. A Williams technikai igazgatója, aki 2011-től bő két évig a tanácsadójuk volt, úgy véli, a Marussiához hasonló kis csapatokból nőnek ki a későbbi nagyok.

„Igazán örülök, hogy ott lesznek Melbourne-ben. Szerintem szükség van az olyan csapatokra, mint ők" – jelentette ki Symonds. „1981-ben egy kicsiny alakulatnál kezdtem, amelyet Tolemannek hívtak; összesen húszan dolgoztunk ott, és nem igazán tudtuk, mibe vágunk bele, de aztán a csapatból Benetton, aztán Renault, végül Lotus lett. Ha a kicsik nem kapnának esélyt a versenyzésre, az nagy kár lenne. Én dolgoztam együtt azokkal a srácokkal egy ideig, és nagyon tisztelem őket azért, amit el szeretnének érni."

Symonds örülne, ha megmenekülne a Marussia Forrás: AFP

Egyelőre nem biztos, hogy a Marussiát – illetve jogutódját, a Manort – sikerül megmenteni. Bár az istállót a hitelezők beleegyezésével kivonták a csődeljárás hatálya alól, a többi csapat leszavazta, hogy a tavalyi autójukkal vehessenek részt az idei nagydíjakon. A Manor azonban nem adta fel, és a megváltozott szabályokhoz igazodva új orrkúpot épített, amelyet a napokban fognak alávetni a kötelező töréstesztnek. Ha megbukik, már nem lesz idejük változtatni rajta.

„Egyenes, régivágású harcosok. Csakis versenyezni akarnak; a politika nem érdekli őket" – mondta Symonds a Marussiáról. „Az F1-ben indulni nagyon, nagyon nehéz, de így még komolyabb bravúr, ha sikerrel járnak."

Amennyiben eljut Melbourne-be, a Marussia a Ferrari tavalyi hajtásláncát fogja használni, és jogosult lesz a tavalyi konstruktőri 9. helyezésért járó 34 millió fontos pénzdíjra. Egyelőre csak egy pilótát szerződtettek, Will Stevenst, míg a másik helyért többen állnak sorba.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!