Vágólapra másolva!
Az idei még tanulóév lesz a csapat egykori versenyzője szerint, de biztos benne, hogy később sikeresek lesznek. Úgy véli, Alonso türelmes lesz, és következmények nélkül átvészeli barcelonai tesztbalesetét.

A tízszeres nagydíjgyőztes Gerhard Berger, aki 1990 és 1992 között, Ayrton Senna csapattársaként maga is a McLaren-Honda versenyzője volt, biztosra veszi, hogy a két cég együttműködése a döcögős kezdet ellenére sikeres lesz.

„A McLarennel és a Hondával együtt töltött éveim alatt rendkívül hatékonyak és professzionálisak voltak. Ráadásul borzasztóan vágytak a sikerre, úgyhogy szerintem ilyen a Honda vállalati kultúrája" – nyilatkozta az 55 éves Berger a BBC-nek. „Szerintem nincs jelentősége, hogy a tesztjeik vagy az első versenyeik nem sikerülnek jól. Ez teljesen normális – az sokkal nagyobb meglepetés lenne, ha a Honda az első pillanattól kezdve ütőképes lenne."

Alonso vb-t fog nyerni a McLarennel Berger szerint Forrás: McLaren

Berger arra számít, hogy az idei „tanulóév" lesz a McLaren-Honda számára, de 2016-ban már a futamgyőzelmekért, aztán a világbajnoki címekért harcolhatnak majd. Úgy véli, a Ferraritól igazolt Fernando Alonso is felkészült rá, hogy eleinte türelmesnek kell lennie.

„Amikor aláírt a McLaren-Hondához, szerintem felmérte, hogy lesz egy tanulási időszak. Biztos vagyok benne, hogy ő is részese lesz ennek a tanulási folyamatnak" – mondta Berger. „Utána pedig le akarja majd aratni a gyümölcseit. Nem hinném, hogy ugrálni akarna a csapatok között. Alonso bizonyos területeken rendkívül tehetséges – nemcsak a vezetésre gondolok, hanem arra is, ahogy a politikai kérdéseket kezeli."

Újra világbajnok lesz

Berger szerint Alonso vb-t is nyerni fog a McLarennel, amit meg is érdemelne, mert „nagy bajnok. Ahogy vezet, az a gyilkos ösztön, kettőnél több vb-címre teszi képessé." Az osztrák exversenyző, aki évekig a Toro Rosso társtulajdonosa is volt – és aki maga is elszenvedett egy még súlyosabb balesetet az 1989-es San Marinó-i Nagydíjon – nem tart attól, hogy Alonso lendületét visszaveti a barcelonai teszten elszenvedett, kórházban végződő bukás.

„A balesetek az F1-ben a játék részei" – mutatott rá. „Fernando rendkívül tapasztalt, úgyhogy jól fogja kezelni a helyzetet. Nem hiszem, hogy lesznek hosszútávú hatásai a balesetének. Újra készen áll majd a versenyzésre."

Igaz, azt még nem tudni, hogy mikor: miután a barcelonai balesetben agyrázkódást szenvedett, Alonso három napot kórházban töltött, kihagyta a következő tesztsorozatot, és az orvosok csak később döntik el, hogy rajthoz állhat-e a jövő hétvégi idénynyitón.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!