Vágólapra másolva!
Csak Melbourne-ben fog kiderülni, hogy a többi istálló hány fejlesztési zsetont használt el az idény előtt, addig a Honda sem tud előre tervezni. A japán gyártó főnöke a problémák ellenére bizakodó.

A McLaren-Honda számára katasztrofálisan alakultak az előszezoni tesztek: a sorozatos műszaki hibák miatt sokkal kevesebb kilométert tettek meg, mint a riválisaik, kivéve az új autójukkal mindössze két és fél napot tesztelő Force Indiát. A McLaren a tesztnapok nagy részén mindössze néhány kört tudott egyhuzamban teljesíteni, ezért még rengeteg munka vár rájuk, ha a szezon során utol akarják érni a mezőnyt.

A Honda felzárkózását hátráltatja, hogy a többi gyártóval ellentétben nem tudhatják előre, hogy mennyi változtatást hajthatnak végre a motorokon az idény során. A hajtásláncukat ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szombaton homologizálta, s bár ők is felhasználhatnak majd újabb fejlesztési zsetonokat az idény során, az a többi csapattól függ, hogy ezekből mennyi áll majd a rendelkezésükre.

A McLaren-Honda teljesített a leggyengébben a teszteken Forrás: AFP

Noha az FIA utólag a Hondának is megengedte, hogy az első idényükben az év közben is változtassanak a motorjukon, ezt a többieknél korlátozottabban tehetik meg: ha például a többi gyártónak átlagosan 10 zsetonja marad a 32-ből az idénynyitó előtt, akkor a Honda is csak tízet használhat el a szezonban. Honda sportprogramjának vezetője, Yasuhisa Arai elismerte, hogy így nehéz előre tervezni.

„Még nem tudjuk, mennyi zsetonunk lesz, hiszen azt sem tudjuk, mennyit használtak el a többiek" – nyilatkozta. A hírek szerint a Mercedes eddig spórolt a zsetonokkal, és a Renault-nál dolgozó Rémi Taffin szerint a Ferrarinak is vannak még tartalékai. „A Ferrari és a Mercedes valószínűleg hasonlóan fog taktikázni" – vélekedett. „Nem tudom elképzelni, hogy 2 hónap alatt elhasználták az összes zsetonjukat."

Arai egyébként a súlyos problémák ellenére viszonylag optimistán várja az idényt: szerinte a Honda alapvetően egy jó hajtásláncot épített, és számos problémára megtalálták a megoldást, mielőtt a motort homologizálták volna.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!