Vágólapra másolva!
A McLarenhez 2015-re visszatérő spanyol nem tudja, hogy mennyi idő kell a közös világbajnoki cím megnyeréséhez, de reméli, hogy minél kevesebb. Lenyűgözte a japán munkakultúra.

Szerződése bejelentése óta először tett nyilvános látogatást a Honda központjába Fernando Alonso. A McLarenhez az idén visszatérő kétszeres világbajnok egyelőre nem jelentette ki egyértelműen, hogy milyen eredményekre számít 2015-ben, szerinte ezt csak az év későbbi szakaszában lehet megtenni.

„Először látnunk kell, hogy mennyire vagyunk versenyképesek. Az első teszten nem tudtuk kihasználni a maximális teljesítményt” – idézték spanyol lapok a kétszeres világbajnokot. „Amint teljesen kihasználhatjuk az erőforrást, ha már a bajnokság második-harmadik futamánál tartunk, meglátjuk, mennyire vagyunk gyorsak, és kitűzhetjük a céljainkat az első évre” – jelentette ki.

Alonso ugyanakkor kétséget sem hagyott afelől, hogy komoly tervei vannak a Ferrarinál töltött, mindössze két bajnoki második helyet eredményező évek után. A spanyol számár csak egy végeredmény fogadható el.

„A végső cél a bajnokság megnyerése. Ezt akarjuk elérni. Győzni jöttem ide. Nem tudom, hogy ez már az első évben sikerül-e, vagy a második, esetleg harmadik év során, de remélem, hogy olyan gyorsan megtörténik, amilyen gyorsan csak lehet” – nyilatkozta Japánban.

Alonso győzni akar a McLaren-Hondával - Fotó: McLaren Forrás: McLaren

A kultúra megszállottja

Csapattársához, Jenson Buttonhoz hasonlóan Alonso is elismerte, hogy nagy rajongója a japán kultúrának és a mentalistásnak is. Alonso esetben ez személyes, és szakmai forrásokból is táplálkozik, hiszen a hátát és a nyakát egy szamurájt ábrázoló tetoválás díszíti, a versenyzés terén pedig a McLaren-Honda legendájából merít inspirációt.

„Imádom Japánt, a japán kultúrát, hagyományokat” – jelentette ki. „A Honda mindig is nagyon vonzó volt, miután az együttműködésük sikeresen alakult a McLarennel a ’80-as években, így nagyon megtisztelve érzem magam.”

„Nagy elköteleződést és alázatot láttam a Honda és a McLaren együttműködésében dolgozó mérnököktől és szerelőktől. Ez a Honda DNS-ének része, én pedig örömmel csatlakozom ehhez.”

A nehézségek lemaradást eredményezhetnek

Nem úgy indult a McLaren-Honda újkori együttműködése, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, hiszen a tavalyi Abu-Dzabi teszt után idén Jerezben sem tudtak számottevő futásteljesítményt elérni. A McLaren csapatfőnöke szerint ez hátrányt jelenthet.

„Az új koncepcióval és motorpartnerrel nyilvánvaló, hogy minél kevesebbet vagyunk a pályán, annál nehezebb lesz utolérni az élmezőnyt, vagy mondjuk úgy, hogy később leszünk versenyképesek” – idézte Eric Boulliert a Press Association.

„Minden alkalommal, amikor nem tudjuk elérni a futásteljesítményt vagy a fejlesztés terén a céljainkat, arrébb kell tolnunk a dátumot, amikor az autónk és az erőforrásunk 100%-át be tudjuk vetni a győzelemért folytatott harcban.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!