Vágólapra másolva!
A McLarenhez visszatérő spanyol pilóta nem léphet ki idő előtt a szerződéséből, mondta a McLaren csoport elnöke. Nem aggódik a saját jövője miatt sem.

Fernando Alonso legalább a jelenleg érvényes szerződése végéig a McLaren versenyzője marad, erre utalt Ron Dennis, a McLaren csoport elnöke a BBC-nek adott nyilatkozatában.

„McLaren versenyzőnek még soha sem volt teljesítményalapú záradék a szerződésében, és Fernando esetén is ez a helyzet” – jelentette ki.

Alonso az idén tér vissza a McLarenhez, ahonnan a Ferrarihoz hasonlóan az érvényes szerződésének lejárta előtt egyszer már távozott, még 2007-ben. Nyílt titok, hogy a kétszeres világbajnok tavaly a Mercedeshez próbált bekerülni, ott viszont minden hely foglalt az idei szezon végéig.

A konstruktőri címvédő csapat, és egyéni bajnoka, Lewis Hamilton sem látja okát annak, hogy ne folytassák az együttműködést, azt viszont Toto Wolff is elismerte, hogy amennyiben Hamilton és a Mercedes nem tudna megegyezni, Alonso lenne a legfőbb kiszemelt a brit pilóta pótlására.

Alonso és Dennis - Egyikük sem megy sehova Forrás: Steven Tee/McLaren

Bár Dennis és Alonso a McLaren versenyzői felállásának tavalyi bejelentésekor úgy nyilatkozott, hogy túlléptek az elhíresült, 2007-es kémbotrányban egymásnak okozott sérelmeken, az idei szezon egyik kulcskérdése, hogy tud-e majd együtt dolgozni a két személyiség, és Alonso tudja-e kezelni a frusztrációját abban az esetben, ha a McLaren az új Honda erőforrásokkal nem lesz versenyképes.

Nem félti a helyét

Dennis az FIA nyomására, a 2007-es botrány után mondott le csapatfőnöki pozíciójáról, és a McLaren csoport egészének fejlődésére koncentrált, de később csökkenni kezdett a befolyása a technológiai vállalatcsoport működésében. A brit üzletember a tavalyi év elején tért vissza, és a versenycsapat átfogó átalakításába kezdett annak érdekében, hogy az elmúlt szezonok sikertelensége után a McLaren ismét visszatérjen a Forma-1 élére.

Eközben viszont feszültségek alakultak ki a részvényesek között, és az elmúlt hónapok során makacsul tartotta magát az a híresztelés, hogy Dennis körül elfogyhat a levegő, ha nem tud elég tőkét szerezni ahhoz, hogy növelje a jelenlegi 25%-os részesedését. Egyes források szerint erre e hónap végéig van lehetősége, de a jelenleg Kínában tartózkodó Dennis kijelentette, hogy nincs kitűzött határidő, és annak sincs következménye, ha nem sikerülne újabb tőkét bevonnia.

„A növekvő pénzügyi támogatásom kapcsán elképzelhető, hogy átrendezzük a tulajdonosi kör egy részét” – ismerte el. „Ugyanakkor a McLaren csoport jelenlegi résztulajdonosainak mindegyike érintett marad, talán csökkentett mértékben vagy más formában.”

A McLaren többségi tulajdonosa jelenleg a bahreini Mumtalakat befektetőcsoport 50%-os részesedéssel, valamint Dennis állandó üzleti partnere, a szaúd-arábiai Mansour Ojjeh is birtokol 25%-ot. Bár úgy tudni, hogy Dennis és Ojjeh kapcsolata megromlott, a 67 éves brit szerint mindenki az előrelépésért dolgozik a McLarennél.

„Közös a cél, és mindenki támogatja a kezdeményezést, hogy sokrétűbbé, és növekedővé tegyük a vállalatot, de nem az F1-es elképzeléseink, a versenyképes teljesítményhez való lehető leggyorsabb visszatérés rovására.”

Dennis cáfolta azt az értesülést is, hogy tavaly „komoly ajánlattal” keresték meg Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét. „Én erről nem tudok, és én biztosan nem tettem ilyet.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!