Vágólapra másolva!
A „szokásos előrelépést” várja az ellenfelektől a Red Bull ausztrál versenyzője, a Ferraritól viszont nem számít jelentős fejlődésre. Úgy véli, senki sem tudja, mire lehet képes a Honda erőforrása.

A tavalyi szezon egyik meglepetésembere az idén a Red Bull vezéralakjává lép elő: a háromszoros futamgyőztes Daniel Ricciardo kedden csapata főhadiszállásán latolgatta a 2015-ös versenyeken várható esélyeket.

„Arra számítok, hogy a Williams ismét erős lesz, de a nagy kérdőjel a McLaren a Hondával” – utalt a japánok új erőforrására, amelynek teljesítményéről – ahogy később ő maga is elismerte - egyelőre semmit sem tudni.

„Nagyon kíváncsian várom, hogyan szerepelnek majd. A lehetőségük természetesen adott, hogy jól teljesítsenek. Talán ez lesz majd, amire mindenki figyelni fog: hogy mennyit léptek előre, és mivel tudnak beszállni a játékba. A többiek az ilyenkor szokásos lépéseket fogják megtenni.”

Ricciardo tavaly az egyetlen versenyző volt, aki a lehengerlően sikeres Mercedesek mellett futamot tudott nyerni, ami nagyban hozzásegítette csapatát a konstruktőri bajnokság 2. helyéhez. Az ausztrál csapattársa tavaly a gyengélkedő négyszeres világbajnok Sebastian Vettel volt, aki a 2015-ös esztendőt már vörös overallban kezdi meg.

Ricciardo (jobbra) nem számít a Ferrari és Vettel előrelépésére Forrás: AFP

„A Ferrarinak is lehetősége van egy nagyot lépni előre. Tavaly alulteljesítettek magukhoz képest, és talán most sincsenek igazán arra utaló jelek, hogy találnak egy hiányzó másodpercet, miközben a McLaren képes lehet erre, ha minden összejön a Hondával” - vélte.

A Red Bull idei vezéralakja a szezon esélyeséről, a címvédő Mercedes csapatról is szólt néhány szót. Úgy véli, hogy ha az előző évvel ellentétben ezúttal sikerül problémamentesen kezdeniük az idényt, a későbbiekben borsot törhetnek a Lewis Hamilton és Nico Rosberg orra alá.

„Jó lenne megfelezni a lemaradásunkat, és úgy kezdeni az évet. Aztán a szezon előrehaladtával némi nyomást helyezni rájuk, miközben megpróbálunk hibátlan teljesítményt nyújtani" - mondta. "Ha pedig ők éppen nem végeznek tökéletes munkát, lecsaphatunk rájuk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!