Vágólapra másolva!
Talált, süllyedt: a Mercedes és a Williams. A Force India, valamint a cég új ügyfele, a Lotus állítólag a tavalyi hajtáslánccal kezdi meg a tesztelést vasárnap.

Úgy tűnik, bár a Mercedes a korábbi terveivel ellentétben új motorral fogja kezdeni a 2015-ös szezont, hogy taktikusan akadályozza a Honda fejlesztéseit, a tavalyi hajtásláncuk továbbfejlesztett változatát a vasárnap kezdődő jerezi teszten még csak két csapatuk kapja meg. Igen, a Mercedes AMG F1-ről és a Williamsről van szó: az Auto Motor und Sport legalábbis azt állítja, a Force India, illetve a német cég új ügyfele, a Lotus egyelőre kénytelen lesz beérni a 2014-es motorral.

Az előbbi esetében ez nem meglepő, mivel ők úgyis a régi autójukkal vágnak neki az előszezoni tesztelésnek, hogy pár héttel kitolják a VJM08 fejlesztési idejét. A Lotus – amely éppen hétfőn mutatott pár számítógépes képet az idei modelljéről – viszont most váltott motorszállítót, ezért ők alighanem jobban jártak volna, ha eleve az új Mercedes motorral kezdhetik meg az ismerkedést. Igaz, a Twitteren kedd délután cáfolták, hogy régivel vágnak neki a tesztnek:

Attól ugyanakkor nem kell tartaniuk, hogy a szezon folyamán másodrangú támogatásban fognak részesülni, a szabályok ugyanis azt még a fejlesztési tilalom feloldása mellett is rögzítik, hogy egy gyártó egy időben csak egyféle motort homologizálhat. Ez egyébként még okozhat majd bonyodalmakat, mert így a Mercedes négy csapatának össze kell hangolnia a motorstratégiáját: mivel csak egyszerre kaphatják meg az új specifikációt, azután a szabadedzéseken sem tudják majd használni az élettartamuk végéhez közeledő régieket. Ez okozhat konfliktusokat, különösen amiatt, hogy az idén a tavalyi öt helyett már csak négy motor áll a versenyzők rendelkezésére a szezon során, miközben eggyel több nagydíj lesz.

A Hondának egyszerűbb

Ez egyedül a Hondát nem fogja zavarni, hiszen nekik egyelőre csak egy partnerük van: a McLaren. Talán túlzásnak tűnik, hogy a Mercedes miattuk használja el a fejlesztési zsetonjai nagy részét az idény kezdetéig, de Gary Anderson, a Jordan egykori technikai igazgatója az Autosporton azt írta, „a Hondának jó esélye van kezdettől fogva ütőképes motort építeni, mert volt egy extra évük a kutatásra."

A Williams kapásból megkapja az új Mercedes motort Forrás: Williams

A másik három gyártóval ellentétben a Honda február 28-ig mindenfajta korlátozás nélkül változtathat a hajtásláncán, és az Autosport szerint ezt arra is kihasználták, hogy a Mercedeshez hasonlóan a kompresszort a motor elé építsék be. Ez számtalan előnnyel jár, mégsem biztos, hogy a Ferrari és a Renault is áttér erre a megoldásra, mivel túl sok zsetonba kerülne, amit inkább más megoldásokra érdemes fordítaniuk. A Renault-nál úgy vélik, tavaly kb. 60 lóerő hátrányban voltak a Mercedeshez képest, amit a melbourne-i idénynyitóra meg akarnak felezni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!