Vágólapra másolva!
Szerdán ők leplezik le elsőként a 2015-ös autójukat, de valójában csak a festését, és még a február 1-én kezdődő teszten is a tavalyival fognak részt venni.

Szerdán megkezdődik a 2015-re épített Forma-1-es autók bemutatkozása, ám egyelőre csak félig: a sort indító Force India ugyanis sajtóértesülések szerint nem magát az autót, hanem csak az idei festését leplezi le Mexikóban. Olyannyira, hogy riválisainak többségével ellentétben még a február 1-én kezdődő első előszezoni teszten is a tavalyi modelljük ráncfelvarrott változatával vesznek majd részt.

Mint a Force India technikai igazgatója, Andy Green az Autosportnak korábban elmondta, azért követik ezt a stratégiát, mert így egészen a három héttel későbbi második tesztig kitolhatják a fejlesztési időt. Bár szerinte mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai, tavaly „muszáj volt az új hajtáslánccal és az új kasztnival ott lennünk az első teszten, hogy minél hamarabb elkezdjük megtenni a kilométereket. Ezúttal nem ennyire kritikus a helyzet."

A Force India a tavalyi VJM05-tel fogja megkezdeni a tesztelést Forrás: Force India

Green akkor hozzátette, hogy a jerezi nyitótesztre még a Pirelli sem a 2015-ös versenygumikat viszi el. A technikai szabályok változatlanságának köszönhetően „a tavalyi utolsó versenyeken kipróbált újításainkat be is vethetjük az idei év elején" – mondta. „Minél későbbre tudjuk kitolni (a fejlesztés végét), annál jobb. 2014 utolsó heteiben rengeteget tanultunk, ezért gondolkodtunk el azon, hogy még érdemes várni."

A német Auto Motor und Sport azt írja, a tavalyi konstruktőri 6. helyezett Force Indiának – amely már a Toyota kölni szélcsatornáját bérli – sikerült megoldani több, korábbi aerodinamikai problémát. Velük ellentétben a csapatok jelentős részéről viszont már tudható, hogy a 2015-ös modelljüket fogják pályára küldeni a jerezi teszten, amelyet február második felében két másik követ majd Barcelonában. Ezek az eddig megerősített autóbemutatók időpontjai:

  • Január 21. – Force India
  • Január 29. – McLaren
  • Január 30. – Ferrari
  • Január 31. – Toro Rosso
  • Február 1. – Mercedes

Várhatóan a többiek is január 31-én vagy február 1-én fognak előrukkolni a 2015-ös autójukkal. Az idei előszezonban egyébként három, egyenként négynapos tesztsorozatot rendeznek:

  • Február 1-4.: Jerez
  • Február 19-22.: Barcelona
  • Február 26-március 1.: Barcelona

Az Origo GPhírek-en szokás szerint az összes előszezoni tesztről egész napos élő tudósítással jelentkezünk majd.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!