Vágólapra másolva!
Egyelőre megtarthatják a 2014-es autókat, a bokszutcai felszerelést és a tartalék alkatrészeket is. Ez a túlélésük kulcsa lehet, egy esetleges befektetővel állítólag komoly tárgyalások zajlanak. 

Szerdára tervezték a Marussia vagyontárgyainak újabb aukcióját, de azt a GA European Valuations határozatlan időre elhalasztotta. A Sky Sports értesülései szerint ennek egy lehetséges befektetői csoport felbukkanása az oka, amellyel a csapat „komoly tárgyalásokat" folytat. A sportcsatorna úgy tudja, a mostani érdeklődők függetlenek azoktól a köröktől, amelyek megpróbálták feléleszteni a csapatot a tavalyi szezonzáróra. A Marussia azon végül nem vett részt.

A GA European Valuations egyelőre nem kommentálta a halasztás okát, és egyéb részleteket sem árultak el. Annyit tudni mindössze, hogy szerdán a csapat 2014-es autói, az összes alkatrész, a bokszfelszerelés, és három GP3-as autó került volna kalapács alá. Ez a volt csapatfőnök, Graeme Lowdon szerint végzetes lett volna a csodában bízó istálló számára, így viszont még van esély a megmenekülésre, mert szerepelnek a 2015-ös nevezési listán is, Manor néven.

Még megmenekülhet a Marussia? Forrás: AFP

„A Manor már régen jelen van a motorsportban. Ez egy nagyon értékes kis csapat. Keményen igyekszünk, de nem vagyunk könnyű helyzetben. A csapat mindenképpen ott lehet a rajtrácson, ami jó hír lenne az F1-nek és a közönségnek is" – nyilatkozta Lowdon.

A Caterham sorsáról továbbra sincsenek újabb hírek, de az idő mindkét kis csapat számára vészesen fogy.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!