Vágólapra másolva!
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a balszerencsével sújtott versenyző később még kamatoztatni tudja az idén tanultakat. Kiemelte, hogy a szenvedés ellenére a német nem bántotta a csapatot.

Sebastian Vettel négy világbajnoki cím után idén egyetlen futamon sem tudott győzni, és a pontversenyben nagy különbséggel, 71 ponttal kikapott új csapattársától, Daniel Ricciardótól. Ebben közrejátszott a kirívóan sok műszaki hiba, de az is, hogy a címvédő német nehezen barátkozott meg az új előírások miatt megváltozott viselkedésű autóval.

Christian Horner úgy véli, a Ferrarihoz távozó Vettel értékes tanulságokat visz magával az idei szezonból. "Úgy vélem, ez nagyon nehéz év volt neki, ami sok szempontból javított a személyiségén" - jelentette ki a Red Bull csapatfőnöke az Autosportnak. "Sokszor érte balszerencse, és a körülmények többször alakultak kedvezőtlenül számára, mint kedvezően."

"Mindazonáltal egyszer sem csüggedt le, és a csapatot sem bántotta. Szerintem sok értékes leckét kapott idén."

Sebastian Vettel nehéz évet zárt Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Clive Mason

"Nagyon tehetséges versenyző, és szerintem ez volt az első alkalom, hogy a csapattársa is keményen megszorongatta őt. Úgy kellett megbirkóznia ezzel, hogy korábban rendre legyőzte a csapattársait."

Többen úgy vélik, köztük Ricciardo is, hogy a csapaton belüli párharc eredménye is befolyásolta Vettel döntését a csapatváltásról. A Red Bullnál az orosz Danyiil Kvjat váltja Vettelt, és Ricciardónak kell átvennie a vezérszerepet, akinek a fizetését a hírek szerint megemelték.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!