Vágólapra másolva!
Az F1 mai ászai szeretteik körében, karácsonyi - persze kalóriára pontosan kiszámolt mennyiségű - finomságot lakmározva töltik az év végi ünnepi időszakot, pedig a hőskorban nemegyszer előfordult, hogy ilyenkor ért véget vagy vette kezdetét az idény. Graham Hill egyik utókarácsonyi ajándéka például a világbajnoki győzelem volt, amit a rendőrség vendégszeretetét élvezve volt kénytelen ünnepelni.

A karácsony és az újév környéke azon ritka időszakok közé tartozik, amikor leállnak a Forma-1-es szélcsatornák és szimulátorok, sőt még a legelszántabb mérnökök is felállnak a tervezőasztaltól, hogy néhány napot otthon, a családjuk körében töltsenek. Christian Hornerék pár békés napig nem követelik a motorszabályok megváltoztatását, Lewis Hamilton és Nico Rosberg sem vizslatja egymás telemetriáját, sőt talán még Kimi Räikkönen is megenged magának egy pohárka italt...

A sűrű idényt követően szükség van a feltöltődésre, hiszen nyakunkon a téli tesztidőszak, és az augusztusi kollektív vakációig nincs megállás. Ayrton Senna ilyenkor eltűnt Brazíliában, hogy a következő év elejéig elő se kerüljön, pedig volt idő, amikor a pilóták számára nem létezett holtszezon, és karácsonykor a közönségnek sem kellett beérnie Bernie Ecclestone heccelődő képeslapjával.

Sok különlegességéért lehet kedvelni a Forma-1 hőskorát. Mai szemmel nézve az egyik legfurcsább az volt benne, hogy mennyire szellősen alakították ki a versenynaptárt akkoriban. 1967 előtt csak egyszer rendeztek tíznél több nagydíjat a szezon során - akkor is a rendszeres kakukktojással, az Indy 500-zal jött ki a tizenegy -, de az első és utolsó futam között gyakran ugyanannyi, vagy még hosszabb idő telt el, mint manapság. Az igazi érdekességet azonban az jelentette, hogy több alkalommal közvetlenül karácsony után került sor az idényzáróra, vagy újév napján az idénynyitóra. Ez a fotelben heverészve nekünk is ideális program lehetett volna kipihenni a karácsonyi fáradalmakat illetve a szilveszteri másnaposságot - ha akkoriban már közvetítette volna a versenyeket a tévé!

Karanténban a vb-győztes

Először 1962-ben iktattak be versenyt karácsony utánra, a Dél-Afrika tengerpartján fekvő East London alig 4 kilométer hosszú pályáján. Izgalmakban nem volt hiány: Graham Hill és Jim Clark maradt állva a vb-címért vívott harcban, és úgy állt a helyzet, hogy amelyikük győz, azé a végső dicsőség. Clark indulhatott az első rajtkockából, megelőzve vetélytársát, és a versenyen szinte már a szájában érezhette a pezsgő ízét, amikor az autójában meglazult az olajrendszer egyik csavarja, ezért füstölő Lotusával kénytelen volt kiállni. Csupán 20 kör választotta el a sikertől, de emberi nagyságát bizonyítva elsőként gratulált a győztes Hillnek. "Ilyesmi előfordul az autósportban, semmit sem tehetünk ellene. Graham megérdemelten lett világbajnok" - mondta Clark.

A világbajnok Graham Hill 1962-ben Forrás: AFP

A vb-címet szerző versenyzők közül bizonyára Hill napjai voltak a legkalandosabbak a nagy győzelem után. Mivel nem kapott védőoltást sárgaláz ellen, nem engedték átszállni egy másik repülőre Karacsiban - akárcsak egyik versenyzőtársát, Innes Ireland-et, valamint egy szerelőt -, és szilveszterkor néhány üveg brandyvel vigasztalódva egy fogdában kellett bevárniuk, amíg egy magángép megérkezik értük.

"Miközben tessékeltek minket befelé - finoman szólva -, valami pakisztáni ürge lefújt mindannyiunkat egy fura szórópisztollyal. Persze ennek egyáltalán nem örültem, és nem különösebben tetszett a fickó képe sem, így kiragadtam a kezéből a szórópisztolyt, és szép alaposan beszórtam vele. Úgy voltam vele, hogy ha ő lesz a börtönőrünk, akkor véletlenül sem szeretnék tőle elkapni semmit" - emlékezett vissza az esetre Hill az önéletrajzi könyvében.

Téved, aki azt gondolja, hogy a Dél-Afrikai Nagydíj után a versenyzők jól megérdemelt pihenőre vonultak: sokan továbbutaztak az ausztrál kontinensre, ahol az év elején további autóversenyeken vettek részt, köztük Hill is, miután felépült egy mandulagyulladásból.

1963-ban ismét East Londonban, december végén zárult az F1-es idény, de a legnagyobb kérdés már nem az volt, hogy ki lesz a világbajnok, hanem az, hogy a mezőnyt félelmetes fölénnyel uraló Clarknak összejön-e a hetedik győzelem a szezonban, hiszen ez korábban senkinek sem sikerült. A nagydíjhétvége már karácsonykor, december 26-án megkezdődött, és ezúttal a futamon is elkerülte a technika ördöge Clarkot, aki annak rendje és módja szerint behúzta a hetedik strigulát.

Szerelője, a Dél-Afrikában felnőtt Cedric Selzer így emlékezett vissza önéletrajzi könyvében a versenyt követő órákra: "Úgy tűnt, mintha egész East London Jim győzelmét ünnepelte volna. Csak ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy focimeccsen ötvenezer szurkoló élteti a csapatot. Akárhova mentünk, mindenki Jim nevét kiabálta, egészen hajnali 2-ig."

Úgy élvezik ők a strandot

1965-ben, újév napján Clark újabb rajt-cél győzelmet zsebelt be a pályán, ismét különösebb nehézség nélkül. A legjobban talán az zavarhatta meg, hogy a kelleténél egy körrel korábban lengették meg a kockás zászlót. Ekkor debütált egyébként a Forma-1-ben Jackie Stewart, aki 6. lett, illetve ez volt az első nagydíj, amelyen előselejtezőt kellett rendezni a sok nevező miatt. Vagyis még azt is megszűrték, hogy ki vehet részt az időmérőn, ahol egy második rostán keresztül vezetett az út a rajtrácsra.

Jim Clark, a karácsonyi nagydíjak rendszeres főszereplője 1961-ben. Forrás: AFP

Ezek a versenyek sajátos hangulatuk miatt népszerűek voltak a pilóták körében. Az akkori versenyzők közül sokan papírcsákóban trombitálva, kisebb-nagyobb ajándékokkal köszöntötték egymást karácsony és újév alkalmából, ráadásul a helyszín kiváló lehetőségeket kínált a szórakozásra.

A tengerpart közelségét kihasználva sokan vízi sportokkal, napozással "készültek" a futamra, s mivel azokat ott rendszerint pénteken vagy szombaton rendezték, vasárnap megint mindenki a strandon lazíthatott.

A korábbi csapattulajdonos, Rob Walker a kedvenceként említette a dél-afrikai futamokat. "Lenyűgöző volt a vendéglátás. Mindannyian a Kyalami Ranchben szálltunk meg, és minden évben másfajta kalapot kaptunk ajándékba" - mesélte. "A szobák különálló kis kunyhók voltak, középen egy remek étkezővel. A versenyek után mindig fantasztikus partit csaptunk, minden este kiváló tánczenekar játszott, és még kabaré is volt. És isten tudja, hány palack pezsgő..."

A hőség és a szokatlan időpont ellenére a helyiek sem maradtak távol a Forma-1 eseményeitől, rendszeresen százezer fő körül alakult a nézőszám.

Zimbabwénak kis híján futamgyőztese lett

1967-ben Kyalamiba (Johannesburg közelébe) költözött a Dél-Afrikai Nagydíj, ahol az első két futamra január 2-án, illetve megint újév napján került sor, egyébként hétfőn. Ez olyan furcsa helyzetet teremtett, hogy az új gumiszállítói szerződésekre készülő csapatoknak a hétvégi tesztelés során kellett választaniuk a Goodyear és a Firestone termékei közül.

Kyalami fordulatos versennyel debütált a bajnokságban. Eleinte a várakozásoknak megfelelően a kor klasszisai foglalták el a legjobb pozíciókat, de ahogy telt az idő, nagy részük szép sorban kiesett, vagy hátracsúszott a különféle műszaki problémák – motorhiba, rakoncátlankodó gyújtás, elkopó fékek, tönkrement felfüggesztés – következtében. A 61. körben egy 42 (!) éves, egyéni nevezéssel induló rodéziai (vagyis zimbabwei) versenyző, John Love állt az élre, s így karnyújtásnyira került ahhoz, hogy óriási meglepetést okozva nyerjen egy többéves Cooper T79-cel, amelyet korábban Bruce McLaren vezetett.

A mexikói Pedro Rodríguez, akinek Love problémái miatt az ölébe hullott a győzelem. Összesen két F1-es futamot nyert meg, 1971-ben, a Norisringen halt meg egy balesetben Forrás: Wikipedia

Előnye 20 másodperc volt a mexikói Pedro Rodríguezhez képest, ám 7 körrel a leintést megelőzően be kellett mennie a bokszba néhány gallon benzinért, amivel visszaesett a 2. helyre. Mint kiderült, készült rá, hogy a fő tankban nem lesz elég az üzemanyag, csakhogy a mellé szerelt póttartályból nem tudott átfolyni oda az extra benzin, mert a szivattyú elromlott. A győzelem így Rodriguez ölébe hullott, akit a Cooper annyira későn nevezett be a Hondához távozó John Surtees helyére, hogy a hivatalos programfüzetben még a neve sem szerepelt.

Az utolsó kora januári verseny 1968-ban volt, amelyen a Lotus párosa, Clark és Hill viszonylag simán kettős győzelmet aratott. Clark a sport addigi legeredményesebb versenyzőjévé vált 25. győzelmével, megelőzve Juan-Manuel Fangiót, de sajnos nem sokáig élvezhette a dicsőséget, mert pár hónappal később, még a Forma-1 európai szezonjának kezdete előtt életét vesztette egy hockenheimi F2-es viadalon.

Clark a Lotus 25-tel az 1962-es Német Nagydíjon Forrás: Wikipedia/Lothar Spurzem

A Dél-Afrikai Nagydíj időpontja ezután többnyire márciusra tolódott, bár 1982-ig nemegyszer előfordult, hogy január közepén már kezdetét vette a világbajnokság, méghozzá Argentínában vagy Brazíliában. E versenyekre azonban általában jellemző volt, hogy a csapatok még nem készültek el a legfrissebb autóikkal, így azokat csak hónapokkal később, valamelyik európai helyszínen vetették be. Az elmúlt harminckét év során már nem kezdődött az idény március előtt, így a karácsony és az újév közötti időszakban a sportkedvelőknek be kell érniük a Premier League, az NFL vagy a darts-vb küzdelmeivel.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!