Vágólapra másolva!
A tulajdonos szerint nyitva állt előtte az ajtó, de a spanyolnak más tervei voltak. Grosjean biztos benne, hogy a Lotus tanult az idei kudarcból.

Miután gyaníthatóvá vált, hogy Fernando Alonso az idény végén elhagyhatja a küszködő Ferrarit, hónapokig tartó híresztelések indultak be arról, hogy a spanyol hol folytatja a pályafutását. Sokáig tartotta magát az a pletyka is, hogy Alonso visszatér korábbi sikereinek helyszínére, Enstone-ba, és a Lotushoz szerződik.

A Lotus tulajdonosa, Gérard Lopez elárulta, ez valóban „reális opció" volt a spanyol számára. „Kinyitottuk az ajtót Fernando előtt" – mondta Lopez a spanyol El Mundo napilapnak. „Azonban nyilvánvaló volt, hogy neki más céljai vannak."

Lopez ettől függetlenül sok sikert kívánt a spanyolnak, aki még a Lotus elődjével, a Renault-val nyert két világbajnoki címet 2005-ben és 2006-ban. „Olyan versenyző, aki megérdemli, hogy még nyerjen legalább egy világbajnoki címet" – vélekedett Lopez. „Meglátjuk, hogy a McLaren képes lesz-e segíteni őt ebben."

Tanultak a hibáikból

A Lotus tavaly a konstruktőri bajnokság 4. helyén végzett, egy győzelmet és számos dobogós helyet is szereztek. Ehhez képest 2014-ben csak a Marussiát, a Saubert és a Caterhamet tudták megelőzni a bajnokságban, és a 8. helynél előrébb egyszer sem tudtak végezni. Romain Grosjean szerint a gyenge szezont még bosszantóbbá tette, hogy az istálló a tavalyi év után nagy elvárásokkal várt az új idényt.

Grosjean bízik a Lotus feltámadásában Forrás: AFP

„Ha a Red Bullt kivettük volna az utolsó hat futamról, szinte mindegyik versenyt megnyertük volna. A költségvetésünket figyelembe véve ez rendkívüli teljesítmény lett volna" – nyilatkozta a francia az Autosportnak. „Úgy vágtunk neki az idei évnek, hogy a szélcsatornában nagyon jó értékeket kaptunk az autónkról. Azt hittük, hogy néhány másik csapatot simán leelőzünk majd. Az első teszten azonban nyilvánvalóvá vált, hogy valami baj van az autónkkal."

Grosjean azonban bizos benne, hogy a Lotus jövőre ismét erősebb istállóvá válhat. „Legalább már tudjuk, hogy a jövő évi autónknál mire figyeljünk, és hova helyezzük a hangsúlyt" – bizakodott a francia, aki a gyárban már meg is tekinthette a Lotus jövő évi modelljét. „Tanultunk a hibáinkból, és minden, amit idén tanultunk, segíteni fog nekünk jövőre."

A dobogóért harcolnának

Grosjean szerint a Lotusnak „három-öt kulcsemberre lenne szüksége" ahhoz, hogy komoly előrelépést érjenek el. Úgy véli, irreális lenne elvárni tőlük, hogy olyan sikeresek legyenek, mint a Renault világbajnoki címei idején, „mert a mostani egy jóval kisebb csapat."

„Néhány ember ráadásul elhagyta az istállót, és a helyükre fiatalabb szakemberek érkeztek, akiknek időre volt szükségük, hogy beleszokjanak az új feladatba” – magyarázta. „De szerintem így is képesek vagyunk olyan autót gyártani, amellyel dobogós helyezéseket érhetünk el. A konstruktőri bajnokságban a 4. vagy az 5. hely lehet a célunk, és talán a Williamsszel is harcolhatunk.”

A Lotust 2015-ben az is segítheti, hogy a gyengébb Renault helyett a Mercedes motorjait fogják használni. „Tudjuk, hogy a legjobb hajtáslánc lesz az autónkban” – mondta Grosjean. „Remélhetőleg egy jó autót is tudunk hozzá építeni.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!