Vágólapra másolva!
A Mercedes főnöke úgy véli, a spái ütközésnek meg kellett történnie ahhoz, hogy normalizálódjon a csapaton belüli helyzet. Prost tanácsai is segítettek, hogy elkerüljék a nagyobb konfliktust.

A Mercedes főnöke, Toto Wolff elismerte, a 2014-es idény közepére már elege lett abból, hogy folyamatosan a két pilóta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg közötti ellentéteket kellett elsimítania. A világbajnoki címért küzdő versenyzők között az idény nagy részében feszült volt a hangulat, főleg azok után, hogy Rosberg – Hamilton szerint szándékosan – hibázott a monacói időmérőn, és ennek is köszönhetően megszerezte a pole pozíciót.

„Minden hétvégén új kihívásokkal kellett szembenéznünk, és minden egyes hétvégét azzal töltöttünk, hogy közvetítsünk a két versenyzőnk között. Minden hétvégén időt kellett szakítanunk arra, hogy kitaláljuk, hogyan simítsuk el a helyzetet" – magyarázta Wolff. „Végül elértünk ahhoz a ponthoz, amikor elegem lett ebből. Nem az a munkám, hogy folyamatosan a két versenyzőm kedvében járjak."

Hamilton és Rosberg végül az augusztus végi Belga Nagydíjon összeütköztek, ami a brit kiesését eredményezte, de a német is elbukta a győzelmet. Wolff elismeri, hogy „nagyon mérges" volt az eset miatt, de úgy érzi, a korábbi feszült hangulatnak véget vetettek az ütközés utáni szankciók és elbeszélgetések.

„Muszáj volt, hogy véget érjen ez a helyzet, ezért utólag azt mondom, hogy Spa egy fontos mérföldkő volt" – mondta. „Azután már nem került sor semmilyen vitára. Persze továbbra is nagy volt a verseny közöttük, ami nekünk is komoly kihívást jelentett. De megértettük, hogy ebben a nagy csatában nem várhatjuk el, hogy harmonikusan dolgozzanak együtt."

A spái ütközés után kevesebb gond volt a pilótákkal Forrás: AFP

„Nagyon sok időt töltöttünk azzal, hogy kielemezzük a helyzetet. A garázs mindkét felével megbeszéltük a történteket, és megegyeztünk, hogy többé nem fordulhat elő hasonló szituáció" – tette hozzá Wolff. „Ezekről a találkozókról nagyon jó hangulatban távoztunk, nem úgy, mint korábban. Végre tisztáztunk mindent."

Prost is segített

Wolff elárulta, az idény elején a négyszeres világbajnok Alain Prost is hasznos tanácsokkal látta el a csapatot. A francia 1988-ban és 1989-ben Ayrton Sennával dolgozott egy csapatban a McLarennél, de annyira elmérgesedett a rivalizálásuk, hogy Prost a második év végén el is hagyta az istállót.

„Megkérdeztem Prostot, mit kellene tennem, hogy elkerüljem az olyan háborús helyzet kialakulását, mint amit ő élt át Ayrtonnal" – nyilatkozta Wolff. „Kimondta a bűvös szót: átláthatóság. Azt mondta, akkoriban a McLaren működése nem volt átlátható a versenyzők számára. Talán azért történhetett így, mert Senna később érkezett, így ő volt az újdonság a csapatban."

„Prost azt mondta, a végén már nem értette, hogyan szerveződött a csapat munkája, mert a rivalizálás és a viták már a szerelőkre is átragadtak. Kettészakadt az istálló" – folytatta. „Alain ezért azt tanácsolta, ne hagyjam, hogy ez velünk is megtörténjen. Azt mondta, részesítsem egyenlő bánásmódban a versenyzőimet, és mindig mindenkinek pontosan ugyanazt mondjam. Az egyetlen módja, hogy kordában tartsuk a rivalizálást, ha senkit nem favorizálunk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!