Vágólapra másolva!
Állítólag felmerült a lehetősége, hogy 2016-tól egységes rendszert szállítsanak a mezőny többi csapata számára, így elkerülhetőnek tartanák, hogy az ellenfelek megtorpedózzák a jelenlegi erőforrásokkal kapcsolatos szabályokat. 

Miután a Mercedes megvétózta a motorfejlesztésekre vonatkozó 2015-ös szabályok fellazítását, a csapatok és Bernie Ecclestone figyelme már 2016-ra irányul, és az F1 Stratégiai Munkacsoportjának e heti ülésen terítékre kerülhet a világbajnokságban használt erőforrások jövője.

Ecclestone az elmúlt hónapok során többször kritizálta a jelenlegi formulát elsősorban a motorok hangja és a magas költségek miatt. Néhány nappal ezelőtt pedig kijelentette, hogy ha rajta múlna, az évekkel ezelőtt leváltott V10-es motorokat is visszahozná.

A brit üzletembert viszont a műszaki paramétereknél is jobban aggasztja, hogy a jelenlegi helyzetben a Renault és a Ferrari szakembereinek keze meg van kötve, hiszen a befagyasztott fejlesztések miatt a Mercedes előnye hosszabb távon is konzerválódhat az F1-ben.

„Fogadhatunk arra, hogy a Mercedes nyeri jövőre a bajnokságot, ami nem túl örömteli" – utalt arra, hogy az ellenfelek nem sok esélyt látnak az idei bajnok legyőzésére.

Ebből adódóan Ecclestone valós alternatívának látja, hogy a jelenleg elégedetlen márkákkal összefogva leszavazzák a Mercedest a 2016-os szabályok terén, bármilyen műszaki megoldás is legyen a befutó. „Nekünk (a FOM-nak) hat szavazatunk van, így ha lesz még négy csapat, amely ezt szeretné, akkor az már tíz. Mivel összesen tizennyolc szavazat van, ez már a többség" – vázolta a képletet.

A Mercedes kész a kompromisszumra?

A német Sport Bild szerint a Mercedes vezérkarában is felismerték, hogy a jelenleg szabályba foglalt helyzet nem feltétlenül tartható , ezért ők is megoldást keresnek rá. A stuttgarti gyár képviselői korábban kilátásba helyezték, hogy kiszállnak az F1-ből, ha visszatér egy régebbi motorformula, de a költségek elszabadulását eredményező szabad fejlesztéseket sem tartják járható útnak.

„A Mercedes bennfentesei korábban már jelezték, hogy az ellenfelek számára is elérhetővé tehetik a nagyon összetett, és hihetetlenül sikeres hibrid rendszerüket, a belsőégésű V6-os turbómotor nélkül" – számolt be tudósításában Ralf Bach és Bianca Garloff. „Ennek következtében a jelenlegi szabályok fennmaradhatnak anélkül, hogy a Mercedes évekre elhúzódó dominanciájától kellene tartani."

Egy ilyen jellegű lépés nem lenne idegen a Forma-1-től, hiszen a McLaren Electronics Systems jelenleg is minden csapatot ellát a kötelezően használt, egységes motorvezérlő elektronikáva. A hibrid rendszer egységesítése, főleg az egyik résztvevő megoldásával azonban szokatlan fordulatot jelentene.

Mindenki megkaphatja a Mercedes hibridjét? Nem biztos, hogy ez a megoldás a Ferrari, a Renault és a Honda számára is kielégítő Forrás: Daimler

A Ferrari és a McLaren-Honda számára egy ilyen megoldás feltehetőleg csak akkor lenne reális opció, ha a szabályokban rögzítenék, de kérdéses, hogy ezt az autóipari riválisok támogatnák-e.

Az esetleges egységesítés kapcsán a szabályokat végül jóvá hagyó FIA is kénytelen résen lenni, hiszen az Európai Bizottság az elmúlt hónapok során a korábbiaknál nagyobb figyelmet fordít az F1-ben zajló üzleti folyamatokra, ezért felmerül egy esetleges eljárás megindításának lehetősége is abban az esetben, ha a szabad versenyt korlátozó szabályok születnének.

A jelenlegi tanácstalanságot jól mutatja, hogy néhány nappal ezelőtt Niki Lauda, a Mercedes csapat ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke azt mondta, „a motorszabályok jövőre ugyanúgy maradnak, ahogy most vannak. 2016-ra viszont semmit sem tudok garantálni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!