Vágólapra másolva!
A részletes vizsgálat lezárult. Bár a becsapódás erejéhez a Marussia brake-by-wire rendszere is hozzájárulhatott, főleg ő maga volt a hibás, mert nem lassított eléggé.

Az FIA tízfős bizottságának most lezárult, és a Motorsport Világtanács elé tárt alapos vizsgálatának következtetése szerint Jules Bianchi volt a legfőbb felelőse annak a Japán Nagydíjon történt balesetnek, melynek során Marussiájával a vizes pályáról kicsúszva egy másik autó mentését végző traktornak ütközött, és a szélsőségesen nagy lassulástól életveszélyes agysérülést szenvedett.

A panelt Peter Wright, az FIA Biztonsági Bizottságának elnöke vezette, és a tagja volt többek között Ross Brawn, Stefano Domenicali, Emerson Fittipaldi, Alex Wurz, valamint Gérard Saillant, az Orvosi Bizottság elnöke is.

A 396 oldalas tanulmány szerdán koraeste közölt kivonata pontokba szedve tartalmazza az incidens okait és körülményeit. A legfontosabb konklúziója az, hogy „Bianchi nem lassított le eléggé, ezért nem tudta elkerülni a kicsúszást ugyanazon a ponton, ahol (Adrian) Sutil" egy körrel korábban. Pedig „ha a versenyzők betartották volna a dupla sárga zászlókra vonatkozó előírásokat, ahogy azt a (Nemzetközi Sportkódex) H-függelékének 2.4.5.1/b) cikkelye kiköti, egyikük sem sodorta volna veszélybe sem magát, sem a sportbírókat."

A vizsgálat arra jutott, hogy Sutil kicsúszása után „a mentés a protokollnak megfelelően zajlott, ugyanabban az értelmezésben, amelyet az előző nyolc év 384 incidense során követtek. A történtek utólagos ismerete nélkül nem volt rá ok, hogy a Safety Cart akár Sutil balesete előtt, akár közvetlenül utána pályára küldjék."

Bianchi balesete Szuzukában történt Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A 7-es kanyarban a „félig száraz" ív egy, a pálya vonalában haladó vízátfolyástól még keskenyebb lett, mindkét versenyző ezen megcsúszva vesztette el az irányítást az autója felett. Bianchi „túlkorrigálta" a túlkormányzottá váló Marussiát, így egy korábbi ponton hagyta el a pályát, mint Sutil – ezért ütközött éppen a Sauber mentését végző, tolató munkagépnek.

A becsapódás erejében ugyanakkor szerepet játszhatott a Marussia egyedi tervezésű brake-by-wire fékrendszere is, amely olyan módon szabályozta a hátsó fékerőt, hogy felülírta a „FailSafe" biztonsági elektronika működését

„A 2 másodperc alatt, amíg az autója a pályáról kicsúszva a bukótér felé sodródott, Bianchi mindkét lábát használva egyszerre nyomta a gáz- és a fékpedált" – írta a jelentés. A FailSafe algoritmus célja, hogy ilyenkor kikapcsolja a gázpedált, és leállítsa a motort, de ez nem történt meg, mert a Marussia vezérlése közbeavatkozott.

A zárt pilótafülke sem segített volna

A tanulmány kitér rá, hogy a baleset miatt újra napirendre került zárt pilótafülkék, valamint a traktor hátulján elhelyezett „szoknya" sem biztosított volna kellő védelmet Bianchi számára, akinek a fejét ért maximális erőhatás a 92 G-t is elérte.

„Az óriási erőhatások miatt egyik megoldás sem vált volna be, mert a 700 kg-os autó 126 km/ó-s sebességgel csapódott a 6500 kg-os darunak" – állítja a bizottság. „Az F1-es autók gyűrődési zónája egész egyszerűen nem képes elnyelni ekkora energiát anélkül, hogy a túlélőcella összeroncsolódna, vagy túlélhetetlen lassulás lépne fel."

A bizottság ezért más indítványokkal állt elő a kockázatok csökkentése érdekében. Javasolták, hogy a dupla sárga zászlók hatálya alá eső pályaszakaszokon vezessenek be sebességkorlátozást, ellenőrizzék szigorúbban a biztonság szempontjából kritikus szoftverek működését, és vizsgálják felül a pályák vízelvezető rendszerére vonatkozó előírásokat.

Emellett felvetették azt is, hogy a Forma-1 Sportszabályzatába kerüljön bele egy olyan passzus, amely szerint a nagydíjak rajtjának az éjszakai versenyek kivételével minimum négy órával meg kell előznie a naplementét. Erre azért van szükség, mert egyes versenyzők úgy vélték, a szürkület miatti rossz látási viszonyok hozzájárulhattak Sutil és Bianchi kicsúszásához.

Az új szuperlicenszek tulajdonosai számára tovább előírnának egy, a Forma-1-re érvényes szabályok megismertetését célzó kurzust, és javasolták a biztonsági protokollok teljes felülvizsgálatát.

Miután több hetet töltött egy japán kórházban, Bianchit november közepén hazaszállították Franciaországba. Bár önállóan lélegzett, az állapotát továbbra is stabilnak, de kritikusnak minősítették. Mivel diffúz axonális károsodást szenvedett, a felépülési esélyeiről az orvosok egyelőre nem tudtak nyilatkozni.

Az elemzésünk Bianchi balesetéről itt olvasható.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!