Vágólapra másolva!
Az idei futam a kevés néző és szponzor miatt veszteséges volt, ezért a három évre szóló szerződést közös megegyezéssel felbontották. Viszont a Kamion EB egyik fordulóját a magyar pályán fogják megrendezni.

Bár a Hungaroringen megszokott nemzetközi versenysorozatok nagy része 2015-ben is ellátogat majd a mogyoródi pályára, a DTM nem lesz közöttük. Az egyébként nagy sikerű, mind technikai téren, mind a mezőny összetételét tekintve közismerten színvonalas német túraautó-bajnokságot hosszú szünet után az idén látta először vendégül a Hungaroring, de a rendezvény nem vonzott elég népes közönséget.

Ezzel a német fél is elégedetlen volt, Gyulay Zsolt azonban egy pénteki sajtótájékoztatón azt állította, a rendezésről szóló, eredetileg három évre érvényes szerződést közös megegyezéssel bontották fel. „A DTM nagyon nagy szakmai sikert hozott. Azt gondolom, minden szempontból jó versenyt rendeztünk, de anyagilag nem úgy jöttünk ki a rendezvényből, mint ahogy szerettünk volna, ezért közös megegyezéssel fel tudtuk bontani a szerződést" – mondta.

„Azt gondolom, egy dolog az, hogy világeseményt rendezünk, az viszont egy másik, hogy legalább nullszaldósnak kell lennie, és a DTM nem volt ilyen. Nagyon drága rendezvény, de ahhoz képest kevés nézőt és szponzort hozott." Gyulay hozzátette: nem akarták a Forma-1-es bevételekből fedezni a DTM-futam veszteségeit.

Jövőre már a 30. Magyar Nagydíjat rendezik meg Forrás: Farkas Péter (Origo)

A pálya a jubileumi, 30. Magyar Nagydíj mellett, amelyet Gyulay szerint igyekezni fognak „emlékezetessé tenni", ugyanakkor otthont ad majd az idén Kiss Norbert és az Oxxo Energy Truck Race Team győzelmét hozó Kamion Európa-bajnokság szeptember 4-6-i fordulójának is. A WTCC, a WSR és a Ferrari Challenge mellett továbbá a Hungaroring szervezi a belvárosi Nagy Futamot, valamint a Red Bull Air Race-t. Az utóbbival 2017-ig szerződtek le.

„A sajtóban mindenféle információk jelentek meg arról, hogy ez mibe kerül az adófizetőknek. Mindenkit meg tudok nyugtatni, hogy kb. annyit fog hozni az országnak mind foglalkoztatásban, mind adóbevételekben, mint a Forma-1-es futam" – állította Gyulay. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ezzel is hozzá tudunk járulni az ország pozitív mérlegéhez. Számunkra is meglepetés volt, hogy milyen számokat produkált a Red Bull Air Race."

2015-ös események a Hungaroring szervezésében
(a Ferrari Challenge dátuma még nem ismert)

  • május 1. – Belvárosi Nagy Futam
  • május 2-3. – WTCC
  • június 13-14. – World Series by Renault
  • július 5. – Red Bull Air Race, Budapest
  • július 24-26. – Forma-1-es Magyar Nagydíj
  • szeptember 4-6. – Kamion Európa-bajnokság

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!