Vágólapra másolva!
Úgy érzi, 2015-ben még erősebben térhet vissza, és nincs kétsége afelől, hogy jövőre megvédheti a címét. A Mercedes hosszú távon tervez Hamiltonnal, de Wolff szerint sokáig tarthat, mire megegyeznek a hosszabbításról.

Lewis Hamilton úgy érzi, minden esélye megvan arra, hogy jövőre megvédje a világbajnoki címét a Mercedesszel. A brit a hétvégi Abu-dzabi Nagydíjon másodszor is bajnok lett, miután idei 11. futamgyőzelmét aratva végül magabiztos előnnyel győzte le csapattársát, Nico Rosberget. Hamilton egy nappal a bajnoki győzelem után elmondta, máris teljes gőzzel készül a címvédésre, ezért a vasárnap esti ünneplést sem vitte túlzásba.

„Csak egyetlen italt ittam, de ez több mint elég volt" – nyilatkozta egy hétfő reggeli sajtótájékoztatón. „Álomszerű lenne, ha jövőre még erősebben térhetnénk vissza. Mindenképpen ez lesz a célunk."

Hamiltonnak 2009-ben nem volt lehetősége rá, hogy megvédje az előző évben szerzett világbajnoki címét, de úgy érzi, jövőre sokkal nagyobb esélye lesz erre. „A 2009-es idényre sokat kellett változtatnunk az autókon, az aerodinamikára vonatkozó szabályokat is módosították. Jövőre viszont hasonlóak lesznek az autók" – magyarázta. „Hiszek benne, hogy a Petronassal együtt javítani tudunk a hajtásláncunkon és az autónkon is. Tudom, hogy már most jó irányba haladunk."

Az időmérőkön javulna

A brit elmondta, alig várja, hogy ellátogasson a Mercedes gyárába, és magába szívjon minden információt az új autóval kapcsolatban, valamint fejlődjön azokon a területeken, amelyeket még a hiányosságának tart. Ez idén az időmérő edzéseket jelentette, szombatonként ugyanis 12-7 arányban kikapott Rosbergtől. „Az idei év jól mutatta, hogy a verseny napján nyújtott teljesítmény a legfontosabb" – mondta. „De egyértelmű, hogy kétszer olyan nehéz helyzetből kezdem meg a versenyt, ha a csapattársam ugyanolyan autóval előlem indul."

Hamilton jövőre még erősebb idényre számít Forrás: AFP

„Az elmúlt években mindig arról beszéltek, hogy túl agresszív a vezetési stílusom, és nem tudok vigyázni a gumikra" – tette hozzá. „Az idei versenyeken azonban újra és újra bebizonyítottam, hogy jól tudok bánni az üzemanyaggal, és az abroncsaimat is tudom úgy kímélni, mint bárki más. Az időmérőkön persze van mit javulnom, de nem aggódom emiatt."

Hosszú távra terveznek

Hamilton mercedeses szerződése a 2015-ös idény végén lejár, s bár a hosszabbításról egyelőre nem tárgyaltak, nem szeretné elhagyni az istállót. „Egyáltalán nem érzem úgy, hogy új kihívásra lenne szükségem" – jelentette ki. „Azt hiszem, ez csak a kezdete egy nagyon különleges időszaknak."

Elmondta, egyelőre nem érzi sürgetőnek a hosszabbítás kérdését. „Még van egy évünk" – mondta. „Semmi okunk a sietségre. De azt elmondhatom, hogy otthon érzem magam a csapatnál, és nagyon boldog vagyok."

Niki Lauda szerint a Mercedes „a következő hetekben" tisztázhatja a jövőt Hamiltonnal, Toto Wolff azonban úgy véli, egy hosszabb folyamat vége lehet a szerződéshosszabbítás. „Lewis otthon érzi magát nálunk, és a miénk a mezőny leggyorsabb autója. Elég jó érvek szólnak mellettünk" – nyilatkozta. „Persze nem garantálhatjuk, hogy gyorsan meg fogunk egyezni. Mindenképpen szeretnénk megtartani Lewist, hiszen ő fontos része a történetünknek."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!