Vágólapra másolva!
Helyes döntéseket hoztak, megszorongatták az új világbajnokot, de Rob Smedley nem biztos benne, hogy Massának lett volna lehetősége az előzésre is.

A tizenegy év után újra az első három csapat között végző Williams idei legjobb eredményével zárta a 2014-es szezont, amikor mindkét versenyzőjét sikerült feljuttatnia az Abu-dzabi Nagydíj dobogójára. Felipe Massa még az új világbajnokot, Lewis Hamiltont is megszorongatta a győzelemért, amikor későn a szuperlágy gumikra váltott, és csak 2,5 másodperccel mögötte ért célba.

A Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley azt mondta, a csapat mindent megtett azért, hogy legyőzze Hamiltont, amire ennél több esélye szerinte nem is volt. „Ahhoz, hogy megelőzzük, Lewisnak kicsit lassabbnak kellett volna lennie" – ismerte el Smedley. „Felipe akkor sem feltétlenül tudott volna végrehajtani ellene egy sikeres támadást, ha Felipe 2 másodperccel közelebb lett volna hozzá, és DRS-távolságba kerül tőle."

„Volt lehetőségünk megnyerni a versenyt, és meg is tettünk érte mindent, amit lehetett, de nem jött össze."

Massa is idei legjobb eredményét érte el a Yas Marinában Forrás: Williams

Mivel vetélytársa, Nico Rosberg már a rajtnál hátraesett, aztán elromlott az autója, Hamilton akkor is bebiztosította volna második vb-címét, ha egyáltalán nem szerez pontot. Smedley azonban úgy véli, a küzdelemnek jót tett, hogy megfuttatták őt a pénzéért. „Helyes döntéseket hoztunk, a hajrában bevetettük a gyorsabb gumikat, hogy megszorongassuk Lewist és a Mercedest" – mondta. „Szerintem a Forma-1 szempontjából örömteli volt, hogy valaki vadászott rájuk."

„Ez versenyzés volt a javából, és alighanem Lewisnak is jobb volt, hogy keményen meg kellett küzdenie a győzelemért, amellyel világbajnok lett."

A Williams másik versenyzője, az összetett 4. helyén végző Valtteri Bottas Abu-Dzabiban csak 3. lett, mert a rajtnál több pozíciót vesztett, ami azonban Smedley szerint valószínűleg nem az ő hibája volt. „A felvezető kör rajtja alapján helyes beállításokat használtunk, de a (kuplungon fellépő) nyomaték elmaradt a várttól" – magyarázta. „A télen mindenképpen gondoskodnunk kell arról, hogy a rajtjaink kiegyensúlyozottabbá váljanak."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!