Vágólapra másolva!
Az Abu-dzabi Nagydíj pénteki edzésnapja alapján fel kell kötnie a nadrágját, ha meg akarja akadályozni Hamiltont a vb-címet érő sima győzelemben. Egyelőre sokkal inkább a Red Bullok jelentenek veszélyt rá, mint ő a csapattársára.

Nico Rosbergnek a vasárnapi idényzárón nem elég legyőznie Lewis Hamiltont ahhoz, hogy világbajnok legyen. Hiába fogják a szokásos pontok kétszeresét kiosztani Abu-Dzabiban, a hátrányát csak úgy tudja ledolgozni, ha Hamilton kiesik, vagy legfeljebb a 3. helyen végez, tehát valaki beférkőzik közéjük. Csakhogy ilyesmi normális körülmények között egész évben nem fordult elő, és ha a pénteki edzésnapból indulunk ki, akkor most sem fog. Sőt.

Rosberg két héttel ezelőtti győzelme ellenére Hamilton egyelőre átütőbb formában van Forrás: Daimler

Rosberg már két héttel ezelőtt, a Brazil Nagydíjon aratott győzelme után elismerte, hogy a Williamstől vár segítséget. Valtteri Bottas és Felipe Massa az összes versenyen ott volt az élvonalban, nyerniük azonban egyszer sem sikerült, és a Yas Marina vonalvezetése a Mercedes ellenfelei közül egyébként is inkább a Red Bullnak, mint nekik kedvez. Rosberg péntek este bánatosan meg is állapította, hogy „úgy látszik, jelentős előnyünk van, ami nem feltétlenül örömteli, mert külső segítségre is szükségem lenne." A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe nyújtott ugyan egy vékonyka szalmaszálat neki, mondván, „volt pár autó a pályán, amely gyorsabb, mint amilyennek ma látszott", de ez a megjegyzése elsősorban az elvárások tompítását szolgáló rutinszerű kincstári pesszimizmusnak tudható be.

A számok látszólag magukért beszélnek: a Mercedes előnye az első edzésen – amikor még mindenki a keményebb (vagyis az abszolút skálán nézve a lágy) keverékű gumikat használta – gigantikus, 1,7 másodperc volt a többiekhez képest. Bár a másodikon, a szuperlágy Pirellikkel megtett etapok során megfeleződött, azaz 8 tizedre csökkent, ez még mindig túl nagy ahhoz, hogy a következő napokban át lehessen hidalni. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy Bottas már egy egész másodperccel, Massa pedig 1,4-gyel volt lemaradva. Egyikük a balansszal, a másik az új gumikon küszködött, és Bottas elismerte, hogy „némelyik kanyarban az autó eleje, máshol a hátulja úszik el, amit muszáj lesz korrigálnunk."

Habár a Williams szombatra és vasárnapra rendszerint megerősödik, ezúttal a pénteki önmagukhoz képest sem voltak átütő formában. A sivatagban Rosberg esőre nem számíthat, és nagyon valószínűtlen, hogy a Mercedest normális körülmények között bárki meg tudja majd szorongatni. Ez a meccset neki és Hamiltonnak kell megvívnia.

Hamilton egyelőre mindent visz

Az első menetet egyértelműen Hamilton nyerte. A szabadedzések végeredménye nem árulja el, hogy mennyivel: délután 0,133 másodperc, este pedig, amikor lement a Nap, és fokozatosan besötétedett, csak 83 ezred volt az előnye a tabellán. Ha az egyéni legjobb részidőket vesszük alapul, Rosberg – aki a pálya első és második szektorában gyorsabb volt nála – még ennél is közelebb kerül hozzá. A különbség tehát egy mért körben elhanyagolhatónak tűnik, ráadásul Rosberg erőt meríthet abból, hogy a második edzésen a keményebb gumikkal jobb eredményt ért el Hamiltonnál. Az időmérőkön 11:7 arányban eleve ő bizonyult jobbnak az idén, és minden esély megvan rá, hogy a pole pozíció megszerzésére most szombaton is lesz esélye.

A Yas Marina vonalvezetése. Az utolsó közepes sebességű/lassú kanyarokból álló szektort mintha Hamiltonnak találták volna ki. Itt markánsan érvényesülhet, hogy jobban menedzseli a gumikat Rosbergnél Forrás: FIA

A vasárnap viszont már egy teljesen más történet. Hamilton a szezon egészét nézve meggyőzőbben teljesített a versenyeken: kiegyensúlyozottabban és erőfeszítés nélkül szállította a jó köridőket, mindezt csekélyebb gumikopás és fogyasztás mellett (ami sokat számít, mert adott esetben kevesebb benzinnel, vagyis könnyebb autóval indulhat útnak), az éles helyzetekben pedig rámenősebben támadott és védekezett. A pénteki második szabadedzésen, amikor a csapatok a versenyszimulációikat teljesítik, Rosberg szinte mindig tartani tudta vele a lépést, sőt akár gyorsabb is volt nála, a futamon viszont rendszerint Hamilton került fölénybe.

A rossz hír Rosberg számára az, hogy ez a különbség ezúttal már pénteken megmutatkozott. Ő általában kedveli a lágy Pirellit – amely itt a keményebbnek számít –, de most éppen azon tűnt igazán tetemesnek a hátránya. Nem tudott egyenletes tempót diktálni, és a hosszú etapjának első 5 „rendes" (tehát nem kiugróan lassú) körét nézve 7 tizeddel gyengébb átlagot ért el, mint Hamilton.

Átlagok a lágy gumikon
(Az első 5 értékelhető kör alapján)

1. Hamilton 1:47.218
2. Vettel 1:47.907
3. Ricciardo 1:47.908
4. Rosberg 1:47.920
5. Pérez 1:48.586
6. Massa 1:48.669
7. Räikkönen 1:48.682
8. Hülkenberg 1:49.083
9. Magnussen 1:49.312

Ez még akkor is óriási lemaradás, ha számításba vesszük, hogy 2 körrel többet töltött a pályán Hamiltonnál, tehát az üzemanyagszintjük sem feltétlenül volt teljesen egyforma. Ami azt illeti, Rosberget egy hajszállal a Red Bull mindkét versenyzője is megelőzte, holott az őt etapjuk még (Daniel Ricciardo esetében 1, Sebastian Vettelében 4 körrel) hosszabb volt az övénél is. Íme a Mercedesek és a Red Bullok körei:

A Mercedesek és a Red Bullok esti hosszú etapja a lágy (vagyis keményebb) gumikon (X: kör, Y: köridő). Rosberg nem érezheti magát biztonságban Forrás: Farkas Péter (Origo)

A helyzetet súlyosbítja, hogy Rosberg a szuperlágy gumikon teljesített hosszabb etapjában is kikapott Ricciardótól, de paradox módon épp emiatt lát esélyt a fordításra. „Nem sikerült rendesen összeraknom az összes körömet, és tulajdonképpen pont ezért vagyok nagyon optimista. Biztosra veszem, hogy az időmérőre össze fognak állni" – mondta.

Ez valóban elképzelhető, jelenleg azonban minden jel arra utal, hogy a Red Bullok nagyobb veszélyt jelentenek Rosbergre, mint ő a csapattársára. Hamilton egyetlen mért körben és gumikeveréktől függetlenül mindkét hosszabb etapjában fenyegetően gyors, ráadásul elképesztően kiegyensúlyozott is volt. A szuperlágy Pirellikkel 1:47.173/1:47.168/1:47.201, a lágyakkal pedig 1:47.053/1:47.066/1:47.083 alatt, tehát egy tizeden belül teljesítette három egymás utáni körét, ami igencsak meggyőző eredmény.

„Ugyanazt a programot követtük, mint az összes többi hétvégén, de ezúttal mindkét edzést teljes egészében a gumik vizsgálatára, a hosszú etapokra, a beállítások elemzésére és a többi olyan apróságra fordíthattuk, amelyekkel ilyenkor foglalkozni kell. Ez nagyszerű volt" – mondta Hamilton. „Nem érzek semmilyen különös nyomást a hétvégén. Úgy fogok vezetni, ahogy bármikor máskor."

Elkiabálni nem szabad, de ha így folytatja, Rosbergnek szemernyi esélyt sem hagy a világbajnoki címre. A legnagyobb fenyegetést egy műszaki hiba vagy egy rajtbaleset jelenti Hamiltonra – esetleg az, ha valamiért kibillen a saját ritmusából. A játszma lélektani részének még távolról sincs vége kettejük között. Rosberg összeszedheti magát, ahogy már többször tette az idén, a léc azonban igencsak magasan van.

Változatosan lehet taktikázni

Ha nem lát reális lehetőséget Hamilton befogására, Rosbergnek akár már az időmérőn érdemes lehet megpróbálkoznia egy alternatív taktikával, például úgy, hogy a keményebb gumikon állítja be a legjobb idejét a Q2-ben – már amennyiben a Mercedes ezt megengedi neki. A kétféle keverék között ugyanis kifejezetten nagy a különbség, időben éppúgy (kb. 1-1,5 másodperc), mint tartósságban.

A verseny közben, akárcsak a péntek esti edzésen, lemegy majd a Nap Forrás: Ferrari

Noha Bottas megtett velük egy 11 körös etapot, a szuperlágy Pirellikről mindenkinek az volt a tapasztalata, hogy a naplemente után percek alatt 30-32 fokosra lehűlő aszfalton hamar veszítenek a tapadásukból. A versenyt is ilyen körülmények között, ugyanebben az idősávban fogják megrendezni, ezért Paul Hembery, a Pirelli sportprogramjának főnöke elismerte, hogy a versenyzők többsége valószínűleg a lágy (azaz keményebb) gumikra fogja építeni a taktikáját – tehát azokkal teszi majd meg a táv nagy részét. Ez viszont változatos stratégiákra ad lehetőséget, például úgy, hogy valaki az első helyett az utolsó etapra tartogatja a szuperlágyat.

Átlagok a szuperlágy gumikon
(Az első 4 értékelhető kör)

1. Hamilton 1:47.405
2. Ricciardo 1:47.648
3. Rosberg 1:47.712
4. Bottas 1:48.445
5. Button 1:49.480
6. Räikkönen 1:49.677
7. Magnussen 1:49.857
8. Hülkenberg 1:50.727

Annál is inkább, hogy vasárnap nemcsak Hamilton és Rosberg számára lesz nagy a tét. A konstruktőri világbajnokság 3., 4. és 5. helye még nyitott, vagyis a Williams, a Ferrari és a McLaren sem érezheti biztonságban magát – az utóbbi kettő viszont még javíthat is, akárcsak az egyelőre 6. helyezett Force India. A végeredményen dollármilliók múlnak, és a dupla pontok miatt egy dobogóval vagy egy kieséssel sokkal többet lehet nyerni illetve veszíteni, mint máskor.

A Williams, ahogy már említettük, egyelőre haloványabbnak mutatkozott a megszokottnál. Szerencséjükre azonban a Ferrari sem remekelt, jóllehet, ebben a Fernando Alonsót félreállító elektromos hibán túl Kimi Räikkönen összeszedetlen köreinek is szerepük volt. A Force India a keményebb gumikon, legalábbis Sergio Pérezzel, a Williamshez hasonló tempót diktált, és Massánál is több, 15 kört tett meg egyhuzamban. A McLaren az új, a Red Bullé által ihletett első vezetőszárnyat tesztelő Magnussen esti 3. helye dacára sem ígérkezik különösebben harapósnak a hosszú etapok alapján, már csak azért sem, mert ők szombatra rendszerint kevesebbet fejlődnek, így visszaesnek a többiekhez képest.

Vettelnek van esélye a dobogón búcsúzni a Red Bulltól - ehhez azonban először Ricciardót kell legyőznie Forrás: Red Bull

A Red Bullnál péntek este nem voltak igazán optimisták. „A Mercedes... Nos, inkább nem is beszélek róluk!" – legyintett Ricciardo. „Különben is a vb-címért harcolnak, úgyhogy hagyni fogjuk meglógni őket." Vettel szintén azt mondta, hogy „kellemes lenne versenyezni velük, sőt legyőzni őket, de reálisan nézve túl nagy az előnyük", és hozzátette, hogy ő sem akar beleszólni Hamilton meg Rosberg küzdelmébe. Pedig úgy tűnik, akár még esélye is lehetne rá; vagy ha nem, hát arra mindenképpen, hogy a dobogón búcsúzzon el a Red Bulltól.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!