Vágólapra másolva!
Olasz lapértesülések szerint sok mérnök elhagyja a Red Bullt, hogy kövesse Vettelt Maranellóba, de a Ferrari a többi élcsapattól is neves szakembereket igazolt.

Fernando Alonso figyelmeztette Sebastian Vettelt, hogy nehéz dolga lesz, ha a Red Bull-lal szerzett világbajnoki címei után a Ferrarit is sikerre akarja vinni, hiszen az olaszok az elmúlt években nem tudták a legjobb autót megépíteni. A 2014-es év különösen gyengén alakult számukra: egyetlen futamot sem nyertek, és Alonso mindössze kétszer állhatott fel a dobogóra.

Vettel ennek ellenére optimistán várja pályafutása következő szakaszát, és nem rettenti el a kihívás. „Tudom, hogy rengeteg munka vár még rám – de ez is annak a feladatnak a része, amit választottam" – jelentette ki.

Az idény gyengélkedő Ferrari megerősödhet 2015-re Forrás: AFP

Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint azonban Vettelnek szerencséje lehet, hiszen pont jókor érkezik a Ferrarihoz. Az istálló rajta kívül állítólag körülbelül hatvan új embert szerződtetett az elmúlt hónapokban, köztük a többi élcsapat néhány neves szakemberét is sikerült átcsábítaniuk.

Az olasz lap szerint a Red Bulltól „sok mérnök követi Vettelt" Maranellóba, de a Mercedestől, a McLarentől, a Lotustól, a Williamstől és a Renault-tól is érkeznek szakemberek. Az újság tudósítója, Luigi Perna úgy tudja, a Mercedestől például a hibrid rendszerek specialistájának számító Wolf Zimmermannt szerződtette le a Ferrari, és a belsőégésű motorokkal foglalkozó Cedric Cornebois is a németektől érkezik.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!