Vágólapra másolva!
Marco Mattiacci és ő maga egyaránt úgy érzi, hogy az elbaltázott bokszkiállás ellenére a Brazil Nagydíjon végre jól teljesített, és áttörést ért el.

Habár Kimi Räikkönen csak 7. lett a Brazil Nagydíjon, a pontszerzők többségével ellentétben nem három, hanem két bokszkiállással teljesítette a távot, és ádáz csatát követően mindössze 1,8 másodperccel csapattársa, Fernando Alonso mögött ért célba. Pedig az autója a második kerékcseréje közben leesett az emelőről, amivel kb. 4,5 másodpercet vesztett. Räikkönennek nem volt könnyű éve, mert nem tudott megszabadulni a Ferrari krónikus alulkormányzottságtól, a versenyről azonban ő is pozitívan nyilatkozott.

„Az autóm az egész hétvégén normálisabban viselkedett, ezért normálisabban tudtam vezetni is. Mindenképpen jobb volt a helyzet, mint korábban, és a gumik is egész rendesen kitartottak" – mondta Räikkönen. „A helyes irányba haladtunk. Az egész csomagot tekintve még bőven van teendőnk, de ezt eddig is tudtuk."

„Természetesen minden pálya más, sok múlik a gumikon és azon, hogy az autó az adott helyszínen hogyan viselkedik, most azonban egész hétvégén jól éreztem magam. Ezért azt gondolom, végre tényleg fejlődtünk, és kicsit alaposabban megértettük a dolgokat. Talán tévedek, mégis arra számítok, hogy a következő versenyen már kényelmesebb helyzetben leszünk."

Räikkönen Interlagosban végre tényleg elégedett volt az autójával Forrás: AFP

Räikkönen a kétkiállásos taktikáját helyes választásnak tartotta, bár azt elismerte, hogy egy rövidebb záróetap révén alighanem Alonso előtt tudott volna maradni. „Feltehetően igen, a csapat azonban így is ugyanannyi pontot szerzett" – mutatott rá.

Elismerően szólt a finn versenyző teljesítményéről a Ferrarit irányító Marco Mattiacci is, aki a verseny előtti napokban még arról beszélt, hogy Räikkönenre csak „pozitív nyomás" nehezedik. „Szerintem ezen a hétvégén nagyon ígéretes Kimit láthattunk, igazi profi volt. Fantasztikus versenyt futott, akárcsak Fernando" – mondta.

„Ahhoz képest, ahonnan indultunk, ez volt az első olyan hétvégék egyike, amikor Kimi úgy érezte, hogy az autója passzol hozzá, és ez a teljesítményén is megmutatkozott" – tette hozzá Mattiacci. „Nagyon elégedett voltam a versenyével."

A Ferrariról kevésbé biztató hírek is napvilágot láttak a Brazil Nagydíj másnapján: bár ezt korábban cáfolták, a Gazzetta dello Sport hétfőn ismét azt írta, hogy a csapat 2015-ös autójának prototípusa gyengén teljesít a szélcsatornában. Ezért állítólag veszélybe került a főtervező, Nick Tombazis, sőt a kasztniért felelős technikai igazgató, Pat Fry állása is. A Marca kérdésére az istálló szóvivője szűkszavúan csak annyit felelt: „Pillanatnyilag Tombazis a Ferrari főtervezője, és ehhez nincs is mit hozzátennünk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!