Vágólapra másolva!
Hogy a Mercedest is fenyegeti-e a tempójuk, azt még korai megítélni, de Felipe Massa az USA Nagydíj pénteki edzésnapján feltűnően gyors volt. Végre Austinban is több kerékcsere várható, és a gumikeverékek markánsan eltérő viselkedése változatos bokszstratégiákat ígér, a hétvégi lehűlés azonban még átrendezheti a mezőnyt.

A többi új pályához képest bármilyen valódinak is tűnik a bevallottan klasszikusokat idéző Circuit of the Americas (COTA), az USA Nagydíjtól nem lehetett velőtrázó izgalmakat várni, mert a Szocsiéhoz hasonló sima aszfalton a szezon vége felé, amikor a csapatok már alaposan kiismerték a gumikat, rendszerint egyetlen kerékcserével is teljesíteni tudják a távot. Ez nem biztosít túl sok stratégiai lehetőséget a kibontakozásra. A Pirelli azonban tavaly óta felbátorodott, és ezúttal a megszokottnál egy fokkal lágyabb – konkrétan a közepes és a lágy – abroncsokat vitte el Austinba, ami a pénteki szabadedzések alapján jó húzásnak bizonyult: úgy tűnik, vasárnap végre több bokszkiállásra lesz szükség.

Az adatokat alaposabban megvizsgálva kitűnik a Williams tempója is Forrás: AFP/Paul Gilham

A versenyzők a pálya történetének első két évében megszokták, hogy a COTA aszfaltja nem igazán ragad, de most azt tapasztalták, hogy valami megváltozott. Fernando Alonso több társa véleményét visszhangozta, amikor megjegyezte, hogy „talán a pár héttel ezelőtti versenyek segítettek feltakarítani az aszfaltot, mindenesetre a tapadással nem akadt különösebb gondunk." A köridők ezért Austinban az átlagosnál kevésbé (durván másfél másodperccel) romlottak a tavalyihoz képest, és nem mellesleg a gumikat is nagyobb terhelés éri, ami jelentősen befolyásolja a viselkedésüket, különösen a hőfáradást.

„Elég gyorsan elérik az üzemi hőfokot, ugyanakkor a hosszú etapokon meglehetősen hamar elhasználódnak. Ez mind az elsődleges, mind az opciós keverékre érvényes" – erősítette meg a Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe. „A verseny stratégiai jellege így más lesz, mint az előző években, vagy akár a legutóbbi futamon, Szocsiban volt." Ott többek között éppen a teljes mezőny által követett könnyű egykiállásos taktika tette egysíkúvá a küzdelmet, nagyban hozzájárulva, hogy a közönség Hermann Tilke legújabb kreációját is csalódottan sorolja be egy skatulyába a többivel.

A gumikopást jelző trendek Vettel és Magnussen lágy (L), illetve Magnussen közepes (K) gumikon teljesített etapja során (X: kör, Y: köridő) Forrás: Farkas Péter (Origo)

Ami Austint illeti, a kétféle gumi markánsan eltérő viselkedése ígéretes stratégiai elem lehet. A fenti ábrán jelzett trendvonalakból jól látszik, hogy míg a lágy Pirellik Sebastian Vettel és Kevin Magnussen autóján is (piros/kék szaggatott vonal) meredeken veszítettek a teljesítményükből, addig a közepesek (zöld szaggatott vonal) nem – sőt Magnussen az etapja 6. körétől kezdve már gyorsabb volt azokkal, mint a lágyakkal. Ez a különbség szélesre tárja a kaput az alternatív bokszstratégiák előtt, és lehetővé teszi, hogy a bevállalósabbak mégiscsak megpróbálják egyetlen kerékcserével teljesíteni a távot.

Három pálya egyben

Mivel a COTA vonalvezetését nem titkoltan más pályák ihlették, a három szektor ritka esettanulmányba illően eltérő karakterű. Az elsőt – amelynek a hasonlóságát a silverstone-i Maggotts-Becketts kombinációhoz nehéz nem észrevenni – a sodró lendületű, egymásba fűzött kanyarok jellemzik. A második lényegében csak padlógázos szakaszokból, hosszú egyenesekből, és két kemény, egyenesvonalú féktávból áll. A harmadik pedig afféle közepes tempójú csiki-csuki egy elnyújtott, több csúcspontú jobbossal, a 16/17/18-as számú kanyarral.

A három szektorban egyetlen dolog a közös: pénteken mindhármat a Mercedesek uralták, ami jól bizonyítja a W05 elképesztő sokoldalúságát. Viszont mindháromban mások voltak a közvetlen üldözőik. Az elsőben a McLaren, a másodikban a Ferrari és a Williams, míg a harmadikban, ahol Daniel Ricciardo egész közel tudott maradni Nico Rosberghez és Lewis Hamiltonhoz, a Red Bull.

Mivel az első DRS-zóna (a célegyenes) elég rövid, ráadásul egy láthatatlan csúcspontú kanyar követi a domb tetején, a versenyen az jár majd a legjobban, akinek elég nagy a végsebessége, és hatékonyan tud kigyorsítani a második, sokkal hosszabb DRS-zónára vezető 11-es kanyarból. A Williams ebből a szempontból biztatóan áll, mert a középső szektorban jó részidőkre képes, és a Ferrarival ellentétben az egyenesben is kellően gyors ahhoz, hogy támadást indítson a 12-es kanyar durva féktávján, vagy akár már előtte. Feltéve, hogy lesz ki ellen.

Célkeresztben a Mercedes?

Bár Valtteri Bottas pénteken küszködött kissé, a Williamsnél elégedettek voltak az autójukkal. Felipe Massa legjobb ideje ugyan 1,3 másodperccel elmaradt Hamiltonétól és Rosbergétől, sőt egy hajszállal Alonsóétól és Ricciardóétól is, de a Williams általában szombat délutánig nem teregeti ki az időmérős lapjait, így egy körön rendszerint többet javítanak péntekhez képest, mint mások. A hosszú etapos délutáni eredmények ugyanakkor leleplezik a valódi tempójukat, és azt sugallják, hogy Austinban akár a Mercedesre is veszélyesek lehetnek. A gyenge pontjuknak a kemény gumikon nyújtott teljesítményük tűnik (ezekkel Bottas tett meg egyhuzamban 12 kört, feltűnően silány időket szállítva), mert Massa a lágyakon még Rosbergnél is gyorsabbnak bizonyult az etap első 6 körében.

Néhány versenyző köridejei a lágy gumikkal (X: kör, Y: köridő). Massa az etapja elején még gyorsabb is volt Rosbergnél Forrás: Farkas Péter (Origo)

A lágy Pirelliken így alakultak az átlagok:
Zárójelben a mért/figyelembe vett (nem feltűnően lassú) körök száma

1. Rosberg 1:44.420 (10/8 kör)
2. Massa 1:44.659 (10/9 kör)
3. Vettel 1:45.036 (11/11 kör)
4. Hülkenberg 1:45.338 (9/9 kör)
5. Alonso 1:45.441 (10/9 kör)
6. Button 1:45.704 (11/9 kör)
7. Magnussen 1:45.713 (11/10 kör)
8. Räikkönen 1:45.839 (7/7 kör)

Ha mindenkinek csak az első öt körét vesszük számításba, Massa 0,138 másodperccel előzi meg Rosberget is, az üldözőjük szerepét pedig Nico Hülkenberg veszi át, maga mögé utasítva Vettelt. Aki viszont szemet gyönyörködtetően egyenletes etapot teljesített, folyamatos, mindazonáltal csekély gumikopással; nagy kár, hogy az egész hajtáslánc cseréje miatt a bokszból kell majd rajtolnia, a tempója ugyanis pénteken erősnek tűnt. Vettel egyébként délután nem is erőlködött, hogy az időmérőre gyakoroljon, hanem két hosszabb etapot tett meg (közben a Red Bull új hátsó szárnyat szerelt az autójára), és még a lágy gumikkal teljesített 17. körében is javítani tudott a köridején.

A Mercedes után a legmeggyőzőbb mégis a Williams volt, jóllehet, a vezető versenymérnökük, Rob Smedley óvatosságra intett. „A hétvége további részében a maitól eltérő körülményekre számítunk, mert a pálya állapota folyamatosan javul, a szél erőssége és iránya megváltozhat, sőt valamelyest hűvösebb is lesz" – mondta.

A 30-40 km/ó-s szél péntek délután sok borsot tört a versenyzők orra alá, következetlenné téve az autók viselkedését. „Trükkös volt odakint. Ez a pálya nyílt terepen van, ezért a legkisebb oldal- és hátszél is kibillenti az autót az egyensúlyából; emiatt pördültek meg páran a délutáni edzésen" – mutatott rá Ricciardo, Jenson Button pedig elmagyarázta, hogy „szélben sokkal nehezebb precízen vezetni. Főleg az olyan lassú kanyarokban zavar minket, mint amilyenek a hármas szektorban vannak."

Etapok a közepes gumikon (X: kör, Y: köridő). Ez a keverék láthatóan sokkal lassabban használódik el Forrás: Farkas Péter (Origo)

Apropó, McLaren: ők délelőtt jól kezdték, délután viszont kevésbé meggyőzően fejezték be az első edzésnapot. A kemény keveréken erősebbnek tűntek – a lágyakon nem voltak annyival gyorsabbak, mint a többiek, ami az időmérőre nem túl jó ómen, akárcsak az, hogy Buttonra váltócsere miatt öt rajthelyes büntetés vár. A sötét ló ismét a Force India, főleg, ha Sergio Pérez szintén a kemény Pirelliken megtett 12 körös, nagyon egyenletes etapjából indulunk ki. Igaz, az egykiállásos stratégiát Austinban nem feltétlenül tudják majd bevállalni, mert a lágyak Hülkenberg autóján túl hamar, már 3-4 kör után érezhetően elhasználódtak.

Rosberg vagy Hamilton?

A hétvégén a világbajnoki párharc is a célegyenesébe kanyarodik, s bár sokan elkönyvelték, hogy a 17 ponttal vezető Hamiltont már nehéz lesz befogni, valójában még simán fordulhat a kocka. A délutáni szabadedzés nem utolsósorban a műszaki hibák ijesztően valós veszélyére is emlékeztetett: a Mercedes versenyzői szinte egyszerre kezdtek panaszkodni a sebességváltójukra. Igaz ugyan, hogy Rosberg esetében nem valódi problémáról volt szó, hanem csak vakarózás közben, véletlenül rúgta meg a kuplungkart („Elképesztő, mi meg nem történhet!" – hitetlenkedett később), Hamiltont viszont a hidraulikafolyadék szivárgása tényleg kivonta a forgalomból röviddel az időmérő-szimulációk után.

Pénteken a Mercedes uralta a pályát, de egy mért körön hiába volt egy teljes másodperces előnyük, lesben áll a Williams is Forrás: Daimler

A küzdelmük addig váltakozó szerencsével folyt. A kemény gumikon Rosberg volt a gyorsabb, a lágyakon Hamilton, de csupán 3 ezreddel. Ráadásul ő a harmadik, míg Rosberg az első mért körében érte el az eredményét, a legjobb egyéni részidőkből alkotott ideális körök alapján pedig a német versenyző végezne előrébb (a különbség össz-vissz 82 ezred), úgyhogy a játék egyelőre tényleg kétesélyes. Hosszú etapot Hamilton a hidraulikai probléma miatt nem tudott teljesíteni, a versennyel kapcsolatban így kevés támpontunk van.

A világbajnoki izgalmak szempontjából természetesen az lenne az örömteli, ha Rosberg vasárnap csökkentené a hátrányát az összetettben, és a szabadedzések után magabiztosan is nyilatkozott. „Szokás szerint egy hajszál választott el minket. Csak 3 ezred, de nyugi: azok itt vannak a zsebemben" – viccelődött. „Semmi gáz, holnap elő is rántom őket." Pont, ahogy egy vérbeli cowboyhoz illik a vadnyugaton...

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!