Vágólapra másolva!
A Mercedes történetének első konstruktőri bajnoki címét ünneplő Toto Wolff kijelentette, amíg Lewis Hamilton megtartaná ülését a csapatnál, addig másnak nincs esélye, hogy elfoglalja az egyéni pontverseny éllovasának helyét. Az esélyegyenlőség miatt nem tárgyalnak a szezon végéig.  

Noha a paddock bennfentesei szerint a Ferraritól minden bizonnyal távozó Fernando Alonso a Mercedes egyik 2016-os ülésének megszerzését tűzte ki célul, az idei bajnokcsapat főnöke, Toto Wolff közölte: csak Lewis Hamiltonon múlik, náluk folytatja-e pályafutását jövőre kifutó szerződésének lejárta után is.

„Senki nem veheti el tőle az ülését, amíg ő nem dönt a távozás mellett" – jelentette ki Wolff a Sky Sports-nak arra utalva, hogy a Mercedes elsődleges célja Hamilton megtartása a már 2016 végéig szerződtetett Nico Rosberg mellett.

Versenyzői rivalizálása miatt a Mercedes több viharos versenyen túl van már az idén. A nyár folyamán, a csapaton belüli ellentétek idején úgy döntöttek, hogy Hamiltonnal csak a szezon vége után tárgyalnak a szerződéshosszabbításáról. Wolff megígérte neki, hogy más versenyzővel nem egyeztetnek addig, Niki Lauda pedig kategorikusan kizárta, hogy Fernando Alonso iránt érdeklődnének.

Alonso egyelőre nem lép Hamilton helyére Forrás: AFP

„Mindkét versenyzőnkkel szerződésünk van a 2015-ös szezonra, és a jelenlegi felállásunkkal akarjuk folytatni" – mondta Wolff a BBC-nek. „Ha az ember valaki mást von be, az visszavetheti a csapat teljesítményét, ezért a legfőbb célunk, hogy 2015 után is Nicóval és Lewisszal folytassuk."

A Mercedes vezetése az idén mindent elkövetett annak érdekében, hogy versenyzői számára egyenlő esélyeket biztosítson a bajnoki címért zajló csatában, és Wolff szerint ez történt akkor is, amikor elhalasztották a Hamiltonnal való tárgyalásokat.

„Megállapodtunk Lewisszal, hogy a bajnokságra akarunk koncentrálni, és neki is ugyanazt a lehetőséget szertnénk biztosítani, mint Nicónak, hogy ne kelljen üzleti, pénzügyi és jogi kérdésekkel foglalkoznia Abu-Dzabi előtt. Addig mi sem egyeztetünk senki mással."

Alonso megállapodott a McLarennel?

A BBC eközben úgy értesült, hogy Fernando Alonso megállapodott a McLarennel. Az istálló egy több évre szóló szerződést ajánlott neki, s bár megállapodtak, egyelőre semmit nem írtak alá. A spanyol pilótát elsősorban az nyugtalanítja, hogy nem ismert a jövőre újraalakuló McLaren-Honda ütőképessége, ezért szinte biztosan ragaszkodik egy olyan teljesítményalapú záradékhoz, amely akár már jövőre lehetővé teszi számára a távozást.

Bennfentesekre hivatkozva a BBC arról is írt, hogy a Honda turbómotorja a korábbi hírekkel ellentétben jó teljesítményt nyújt a fékpadokon, és a felkészülésüket referenciaként az is segíti, hogy ismerik a Mercedes erőforrásának jelenlegi képességeit.

A McLaren mellett Alonso egyetlen valódi alternatívája az lehet, hogy jövőre szabadságot vesz ki, és 2016-tól igazol egy erősebb csapathoz - esetleg éppen a Mercedeshez, ha Hamilton a távozás mellett dönt. A spanyol versenyző szerint "valószínűleg nem túl nagy a veszélye", hogy jövőre állás nélkül marad.

„Nem kell kapkodnom. Ahogy Szuzukában is elmondtam, megértem a kíváncsiságot, a rajongók érdeklődését, és a jövőmről szóló híreket, de nem kell aggódni. Mindenki nyugodjon meg, amikor eljön az idő, értesülni fognak (a döntésemről)" – jelentette ki Alonso az Autosportnak.

Csak pletyka

Alonso egyelőe azt is „csak egy pletykának" titulálta, hogy távozik a Ferraritól, hiszen elmondása szerint sem ő, sem az olasz csapat nem beszéltek erről. A két fél szakítása viszont ennek ellenére biztosnak látszik, hiszen a Red Bull szerint Sebastian Vettel a Ferrarihoz tart, Kimi Räikkönen pedig idei gyenge teljesítménye ellenére sem készül arra, hogy elhagyja Maranellót. A spanyol szerint „magától értetődő lesz a döntése", amikor az nyilvánosságra kerül.

„Azt fogom tenni, ami a legjobb az én jövőm, és a Ferrari szempontjából is, mert számora évek óta ez a legfontosabb" – jelentette ki. „A döntésem lényege az volt, hogy a pályán és azon kívül is segítsem ezt a fantasztikus csapatot, mert még mindig elégedett vagyok azzal, amink itt van."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!