Vágólapra másolva!
Paul Hembery szerint nem a gumiválasztáson múlt, hogy az idény egyik legunalmasabb versenyét láthattuk Szocsiban. Massa úgy véli „elfogadhatatlan” a Pirelli interlagosi gumiválasztása.

A múlt hétvégi Orosz Nagydíj az idei egyik legunalmasabb versenynek bizonyult, amihez sokak szerint az is hozzájárult, hogy a gumikopás mértéke minimális volt, és a mezőny nagy része az egykiállásos taktikát választotta. Az abroncsok viselkedése valóban meglepő volt – Nico Rosberg például 52 kört bírt ki különösebb problémák nélkül ugyanazon a szetten -, de a Pirelli szerint a gumiválasztás nem okolható az unalmas versenyért.

„Bármit csinálunk, kritizálnak minket" – nyilatkozta az Autosportnak a Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery arra utalva, hogy korábban pont a túl gyorsan elhasználódó gumik miatt érte éles bírálat a gyártót. „Az a probléma, hogy az emberek nagyon gyorsan felejtenek, és ez lehetetlen helyzetbe hoz minket."

Hembery szerint nem sokat változtatott volna a verseny képén, ha a Pirelli a szuperlágy gumit is bevetette volna az Orosz Nagydíjon. „A lágy abroncsok is az etapok végére lettek a leggyorsabbak. Szerintem inkább a körülmények miatt alakult így a verseny" – utalt a szocsi pálya vadonatúj aszfaltjára. „A pályaborításnak biztos köze volt hozzá, de ez a jövőben könnyen megváltozhat."

„Mivel még nagyon friss az aszfalt, lehet, hogy bizonyos összetevői a felszínre kerültek, ami az egyébként is sima pályán tovább növelte a tapadást" – találgatott. „Ezért javulhatott folyamatosan a gumik teljesítménye."

A Pirelli tudja, hogy úgysem tud mindenkinek kedvezni Forrás: AFP

Christian Horner szerint előnye is volt az unalmas futamnak, hiszen a nézők láthatták, hogy a régen megszokottnak számító tartós gumik mennyivel eseménytelenebbé teszik a versenyeket. „A Pirelli gumijai elpusztíthatatlanok voltak ezen a pályán. Remélem, most mindenki számára kiderült, hogy a régi stílusú versenyek mégsem voltak olyan izgalmasak"- mondta a Red Bull csapatfőnöke. „Idén nagyon szórakoztatóak voltak azok a futamok, ahol kétszer vagy háromszor kellett kereket cserélni. Reméljük, a következő három versenyen is hasonló lesz a helyzet."

Interlagos veszélyes lehet

A Pirelli a múlt héten jelentette be, melyik keverékeket választották az idény utolsó három futamára, és sokakat meglepett, hogy a Brazil Nagydíjra a két legkeményebb gumit fogják elvinni. A versenyzők szerint a kemény és közepes abroncsok nem fognak megfelelően tapadni Interlagosban, ami a szokásosnál is kockázatosabbá teheti a brazil versenyt.

„Nagyon veszélyes lesz" – jelentette ki Felipe Massa. „Interlagosban soha nem a legkeményebb gumikat használtuk. Akár a szuperlágy gumikat is bevethetnénk, de ha óvatosak akarunk lenni, akkor a lágy és közepes keverékek használata a megfelelő döntés. Fogalmam sincs, miért a közepes és kemény gumikat választották, ez teljeséggel elfogadhatatlan."

„Ezen a pályán gyakran esik az eső, és hűvös lehet az idő. Olyan helyzetbe is kerülhetünk, hogy kockáztatnunk kell a slick gumik használatával. Ezekkel az abroncsokkal nagyon nehéz dolgunk lesz, ami veszélyessé teheti a versenyt, ezért nem értem a döntést."

Massa elmondta, még a Pirelli egyik munkatársával is beszélt az esetről, aki egyetértett vele. „Kicsit furcsának" találja az interlagosi gumiválasztást Fernando Alonso is. „Nagyon meglepő, hogy Brazíliában a közepes és kemény gumikkal fogunk versenyezni. De ez az ő döntésük, nekünk pedig meg kell próbálnunk segíteni nekik, ha bármilyen kérdés felmerül" – mondta a Pirelliről.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!