Vágólapra másolva!
A Toro Rossónál úgy érzik, a többi csapatnál is rosszabb volt a fogyasztásuk Szocsiban. A spórolás lehetett a legfőbb oka, hogy vasárnap nem alakultak ki nagy csaták.

Az Orosz Nagydíj leintése után számos versenyző panaszkodott arra, hogy a futam során a szokásosnál is jobban kellett spórolniuk a rendelkezésükre álló üzemanyag-mennyiséggel, ami miatt a verseny második szakaszában óvatosan kellett autózniuk. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szocsi verseny jóval eseménytelenebb volt, mint amit idén megszokhattunk.

A Toro Rosso két versenyzője úgy érzi, nekik a többieknél is jobban kellett spórolniuk az üzemanyaggal, ezért a biztató időmérő után nem sok esélyük volt a pontszerzésre. „Nekünk a többi istállónál is nagyobb gondunk volt az üzemanyag-fogyasztással, főleg a Mercedes-motorral versenyző csapatokhoz képest. Ez kicsit visszavetett minket" – nyilatkozta Danyiil Kvjat, aki az 5. helyről indulva csak a 14. helyen ért célba hazai versenyén. „Nem hiszem, hogy lehetséges lett volna pontszerző helyen végeznünk – a gumijaimat is kockásra fékeztem, ezért szükségünk volt egy extra kiállásra."

A Toro Rosso másik versenyzője, Jean-Eric Vergne egyetértett csapattársával. „A többiekhez képest túl sokat kellett törődnünk a benzinspórolással – muszáj megértenünk, hogy ez miért volt így, mert nagyon bosszantó volt" – nyilatkozta. Az okok egyelőre a csapatfőnök Franz Tost számára sem tiszták. „Már a 20. körben spórolnunk kellett, ezért nem mutathattuk meg, mire vagyunk képesek valójában" – mondta.

A legjobban a Toro Rossónak kellett spórolnia Forrás: AFP

„Számos pozíciót vesztettünk, mert a többi autó könnyedén megelőzött minket. A végeredmény miatt csalódottak lehetünk" – tette hozzá. „Most ki kell elemeznünk, miért történhetett ez. Mindenki ugyanannyi üzemanyaggal vágott neki a versenynek, de mi mégis nagy hátrányban voltunk."

Mások is küszködtek

A probléma azonban nem csak a Toro Rossót érintette, a Mercedes motorjait használó versenyzők közül is többen kiemelték, hogy meglepően gyors ütemben fogyott az üzemanyag. „Úgy éreztem magam, mintha csak egy átlagos vasárnap délután kocsikáznék – már 200 méterrel a kanyarok előtt felengedtem a gázpedált, hogy spóroljak a benzinnel" – nyilatkozta Kevin Magnussen. Elmondta, a futam végén biztos volt benne, hogy Fernando Alonso megelőzi őt, de a spanyol nem tudott eléggé felzárkózni mögé – valószínűleg azért, mert neki is a fogyasztásra kellett figyelnie.

Sergio Pérez szerint is hozzájárulhatott a futam eseménytelenségéhez, hogy a versenyzők a spórolás miatt nem tudtak támadni. Úgy véli, ezért sikerült maga mögött tartania az őt sokáig szorosan követő Felipe Massát is. „Mindent megpróbáltunk, hogy keményen hajthassunk a verseny végéig" – mondta a mexikói. „De a fogyasztásunk a határon volt. Az én helyzetemet nehezítette, hogy a közepes gumikon indultam, ezért épp a verseny végén kellett volna keményen hajtanom a lágy abroncsokon."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!